Közönségcsalogatónak ígérkezik a Győr elleni bajnoki

Szombaton 18 órától a Vegyész RC Kazincbarcika a SZESE Győr csapatát fogadja a bajnoki alapszakasz 9. fordulójában a Don Bosco Sportközpontban.

Csütörtökön még a csehországi Kladnóban léptek pályára a barcikaiak, majd indultak útnak azonnal, és érkeztek haza péntek reggel hét órakor. Kora este Marek Kardos vezetőedző már edzést vezényelt a társaságnak, melyet követően a vrck.hu-nak elárulta, több helyen is változás lehet a meccskeretben.

„Rendkívül fontos számunkra a december, három nemzetközi meccset is játszunk, de közben a magyar bajnoki összecsapásokat is le kell tudni” – mondta a szakember. „Nem titok, azok fognak játszani a győriek ellen, akik Kladnóban csak néhány pont erejéig léptek pályára, valamint vannak olyan utánpótláskorú fiataljaink, akik lehet, szerelést fognak ölteni. Ez persze sok mindentől függ, de tehermentesíteni kell néhány játékost, még az is lehet, hogy valaki olyan poszton fog játszani, ami számára kicsit idegen lehet.”

Nem csak a Kardos által elmondottak miatt lesz érdemes kilátogatni a Don Bosco Sportközpontba, hanem azért is, mert amikor a győriek legutóbb Kazincbarcikán jártak, felejthetetlen élményben volt részük, amit szombaton viszonozni szeretnének.