Kupagyőztes a VRC Kazincbarcika!

A férfi röplabda GRABOPLAST Magyar Kupa döntőjében a VRC Kazincbarcika három szoros szettben legyőzte a HÉP-Kecskeméti RC-t. A találkozót több száz kék-sárga drukker szurkolta végig az Érd Arénában.

Jobban kezdett a pályaválasztó (10-7), de a VRCK 15-nél utolérte ellenfelét, és a végjátékba fordulva már előnyben volt. 20-23-nál Mészáros Dömötör adta fel a labdát Szabó Dávidnak, uróbbi azt kíméletlenül bevágta három blokk mellett, majd Carlos Páez hozta kihagyhatatlan helyzetbe Juhász Pétert (21-25, 0-1).

A térfélcserét követően a Kazincbarcika lendületben maradt, és apránként építette ki az előnyét. A Kecskemét azonban gyorsan faragott abból (14-16), de ez rövid életű volt, mert a kék-sárga mezesek visszavették az irányítást, és Banai Máté két centertámadásával kétszettes előnybe került (20-25, 0-2). Vlado Milevék remek teljesítményt nyújtottak: a macedón válogatott szinte hiba nélkül fogadott, de Mészáros is bőven 60 százalék feletti mutatóval rendelkezett. Utóbbi támadásban is szorgosan termelte a pontokat, ahogy a csapatkapitány, Szabó is.

Felszívta magát a KRC (5-5, 10-10), de Daniel Oravec legénysége egy pillanatra nem engedte maga elé ellenfelét. Nagy csata alakult ki, sokáig úgy tűnt, szépít a KRC, de végül a vegyészvárosba került a trófea – 13 év után először!

A következő napokban interjúkkal, fotókkal jelentkezünk honlapunkon és Facebook-oldalunkon.


JEGYZŐKÖNYV
FÉRFI RÖPLABDA MAGYAR KUPA, DÖNTŐ
HÉP-Kecskeméti RC – VRC Kazincbarcika 0-3 (-21, -20, -22)
Érd Aréna, 1800 néző. V.: Bátkai-Katona, Adler.
Kecskemét: Török, Krupánszki, Petrovics, Kovács Z., Dávid, Gacs. Csere: Deák (liberó), Kunert, Szabó M. Vezetőedző: Szasa Nedeljkovics.
VRCK: Páez, Mészáros, Juhász, Szabó D., Milev, Banai. Csere: Gebhardt Á. (liberó), Gebhardt N. Toronyai, Blázsovics. Vezetőedző: Daniel Oravec.

Szasa Nedeljkovics: Ma is bizonyította a Kazincbarcika, hogy a jelenlegi mezőnyben a legjobb csapat. Mi mindent megpróbáltunk, ahogy mindig, sajnos Mészáros Dömötört nem bírtuk tartani.

Daniel Oravec: Örülök, hogy harmadik alkalommal is megnyertük a trófeát. Az elején kicsit idegesek voltunk, de szerencsére gyorsan átlendültünk, és amikor jól játszottunk, nem volt probléma.