Magyar Kupa-döntő – előzetes

Március 17-én 18 órától a VRC Kazincbarcika a HÉP-Kecskeméti RC ellen játszik a Magyar Kupa döntőjében az Érd Arénában. Összeszedtük a legfontosabb információkat, jöjjön tehát a felvezetőnk.

Sokat vártak a kazincbarcikai röplabdaszurkolók egy újabb döntőre, hiszen szeretett csapatuk 11 év után játszhat ismét finálét a kupában. Ezzel ellentétben a Kecskemét többször is csatába indult az aranyéremért a közelmúltban, és négy évvel ezelőtt sikerült is elhódítania azt, miután 3-2-re legyőzte a Kaposvárt. Az idei bajnoki alapszakaszban a VRCK és a KRC két alkalommal találkozott egymással: Kazincbarcikán 3-1-re, Kecskeméten 3-2-re nyert Daniel Oravec legénysége.

Így készülnek a játékosok a konditeremben:

 

„Nem mondanám, hogy kifejezetten jól játszottunk ezeken a mérkőzéseken, de mégis sikerült nyernünk” – fogalmazott a borsodi csapat vezetőedzője a vrck.hu-nak. „A Kecskemét kőkemény ellenfél, egy pillanatig nem adja fel, ahogy mi sem. Ezt bizonyítottuk idegenben, amikor az ellenfél vezetett kettő-egyre, de feljavult a játékunk és fordítottunk. Szeretnénk trófeával hazatérni, ezért igyekszünk mindent elkövetni. Az, hogy korábban mi volt, nem számít. Szombaton fejben mindenkinek tisztának kell lennie, nem lehet görcsölni.”

A kecskemétiek rutinos ütője, Dávid Zoltán ugyanolyan színvonalas és szoros mérkőzést vár az MK-döntőtől, mint a bajnoki összecsapásoktól. „Ha így lesz, az meg is fog felelni a finálé rangjának” – mondta a kesport.hu kamerájának a válogatott játékos. „Semleges pályán a napi forma fog kijönni, nem a két csapat közti különbség. A Kazincbarcika nyert húsz mérkőzést az alapszakaszban, egyszer sem kapott ki. Neki így nyernie kell, mi pedig nyerni szeretnénk, éppen ezért lesz ez egy jó meccs.”

Szasa Nedeljkovics, a kecskemétiek vezetőedzője a keddi, szövetségnél tartott hivatalos sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, nem lesz elég a jó teljesítmény, a VRCK ellen mindent be kell vetniük. „Harcolni megyünk, amit okosan kell tennünk, erről szól a mentális és a fizikai felkészülés, valamint a videózás is” – ezt már a kesport.hu-nak mondta a szerb szakember, aki 2014-ben nagy szerepet vállalt a menetelésből.

Vlado Milev, a Kazincbarcika szélső ütője pályafutása korábbi szakaszában két alkalommal játszhatott döntőt: egyszer a ciprusi csapatával, egyszer pedig a macedón válogatottal az Európa Ligában. A mostani finálé sokat jelent számára, hiszen érzi, mennyire várják már a mérkőzést a városban. „Ez lesz az első igazán komoly lépcsőfok, amit meg kell tennünk, hiszen tudjuk, mennyire fontos ez a klubnak és a szurkolóknak” – mondta a 80-szoros válogatott. „A korábbi találkozók alapján lehet prognosztizálni, de mi ezzel nem foglalkozunk. Tudjuk, hogy ez egy más meccs lesz, készen állunk rá.”

A bukmékereknél a VRCK a mérkőzés esélyese, hiszen győzelmére 1.25-szeres pénzt fizetnek. A kecskemétiek kupaelsősége 3.25-ös szorzóval játszható meg.

Jegyek még kaphatók a kupadöntőre. Aki személyesen nem tudja megvásárolni, az az erdarena.hu-n keresztül is megteheti. Szombaton az Aréna pénztára 13 órakor nyit ki.

Csillagok háborúja, kicsit másképp: