Lengyel túra tanulással, nem utoljára

A Vegyész RC Kazincbarcika delegációja a világ élmezőnyéhez évtizedek óta hozzátartozó PGE Skra Bełchatów klubvezetőinek társaságában tölthetett el egy teljes napot Lengyelországban.

Az utazás célja a tanulás volt, klubunk feltett szándéka ugyanis az, hogy ne csak Magyarországon, hanem a nem túl távoli jövőben már Közép-Európában is az élcsapatok közé tartozzon. Az út hosszú, de alkalmasabb helyet nem is találhatott volna a tanuláshoz a Vegyész, a címvédő Bełchatów ugyanis kilencszeres bajnok a világ egyik legerősebb bajnokságában, hétszeres Lengyel Kupa-győztes, a Bajnokok Ligájából egy ezüst és két bronz, míg a klubvilágbajnokságról két ezüst és egy bronzérme van. A keretében hemzsegnek a világbajnoki és világliga-érmesek, a csapat kapitánya egy igazi klublegenda és példakép, a 35 éves Mariusz Wlazły, aki 2003 óta a Skra játékosa, 2014-ben pedig a világ legjobb sportolójának is megválasztották.

A VRCK vezetőedzője, Marek Kardos már letette névjegyét Lengyelországban. Nyolc évet töltött el a PlusLigában – négyet játékosként, a többit edzőként – és ez idő alatt nem csak eredményes volt mind játékosként, mind trénerként, hanem rengeteg ismeretséget kötött, barátokat szerzett. Többek között kiváló kapcsolatot ápol a Bełchatów elnökével, Konrad Piechockival, valamint alelnökével, Grzegorz Stawinogával. A Skra klubvezetői betekintést engedtek egyesületük életébe, működésébe, és a kazincbarcikai küldöttség (Kárpáti Zoltán klubigazgató, Marek Kardos vezetőedző, Tóth Milán csapatmenedzser/sajtóreferens) minden kérdésére örömmel válaszoltak.

A csütörtököt közös meccsnézéssel zárták a felek, a Bełchatów 3-1-re nyert a Katowice ellen. Ahogy a színvonalra, úgy a körítésre sem lehetett panasz, a vendéglátók pedig folyamatosan tanácsokkal, ötletekkel látták el delegációnkat.

Hasznos, értékes tapasztalatokkal gazdagodott a VRCK vezetősége, és a látogatás annyira sikeres volt, hogy néhány héten belül újabb hírrel jelentkezünk a témában.

Konrad Piechocki, a Bełchatów elnöke Kárpáti Zoltánnal, a VRCK igazgatójával.

(Fotók: wikipedia, vrck.hu)