Magabiztos kezdés hazai pályán a bajnokságban

Szerda délután a Vegyész RC Kazincbarcika a Dunaferr SE csapatát látta vendégül a Don Bosco Sportközpontban a férfi röplabda NB I. 2. fordulójában. A VRCK három szettben aratott magabiztos győzelmet, így két mérkőzés után százszázalékos a hazai pontvadászatban.

Mészáros Dömötör támad a Dunaferr SE elleni bajnokin. Fotó: Tóth Milán

Hamar kiépített magának három, majd négypontos előnyt is a Kazincbarcika, de a fiatal dunaújvárosiak nem adták olcsón a bőrüket, pimasz megoldásaiknak is köszönhetően folyamatosan zárkóztak. Gebhardt Norbert rossz megmozdulásai után 9-9-re módosult az állás, majd 15-15-nél Szabó Dávid blokk nélkül vágta be a játékszert. A hazaiak csapatkapitánya a következő labdamenetben már a mezőnymunkában jeleskedett, aztán blokkolt is, majd megint eredményesen támadott (18-15). Tomanóczy Tibor időkérését követően Gebhardt a hálóba nyitott, a vendégek kapaszkodtak (20-18), majd megtorpantak, és pillanatok alatt vége is lett az első szettnek (25-18, 1-0).

A fordulás után hazai oldalon három csere is volt, pályára lépett a 80-szoros macedón válogatott Vlado Milev, Árva Milán és Dudás Tamás is. Az újak jól szálltak be a meccsbe (10-4), ennek ellenére 12-7-nél Daniel Oravec vezetőedző ismét cserélt: visszatért Szabó, valamint a hazai szurkolótábor előtt debütált Zachary Palánkai-Omoshebi. A 19. pontot épp az angol-magyar kettős állampolgár szerezte, és ekkor már hét volt a VRCK előnye. A végére maradtak még szép megmozdulások, amit a nézők vastapssal jutalmaztak (25-18, 2-0).

Az előző szettben csereként beállt Blázsovics Péter maradt a pályán, és szép megoldásokkal jelezte: sérülése már a múlté. 10-6-nál feljebb jött a Fejér megyei csapat, de aztán gyorsan elhúzott a vendéglátó (18-9). A közönség énekelgetett, jól érezte magát, hiszen a Vegyész magabiztosan játszott, olykor szép megmozdulásokat is bemutattak Toronyai Miklósék, elveszett labdát pedig nem ismertek. A hajrában már mindkét együttes érezte, vége a meccsnek: a VRCK megérdemelten nyert három szettben (25-15, 3-0).

FÉRFI RÖPLABDA NB I., 2. FORDULÓ
Vegyész RC Kazincbarcika – Dunaferr SE 3-0 (18, 18, 15)
Kazincbarcika, Don Bosco Sportközpont. 200 néző. V.: Halász, Vigh.
VRCK: Toronyai, Mészáros, Banai, Szabó, Gebhardt N., Kozsla. Csere: Gebhardt Á., Dudás T. (liberók), Milev, Árva, Palánkai-Omoshebi, Blázsovics. Vezetőedző: Daniel Oravec.
Dunaferr: Hatvany, Bohnicsek, Tomanóczy B., Iván B., Flachner, Matyiák. Csere: Hartyányi (liberó)., Iván G., Tajti, Mihucz, Laczi. Vezetőedző: Tomanóczy Tibor.

Daniel Oravec: Folyamatosan lendültünk bele a játékba, de nem véletlenül cseréltem sokat, hiszen a hétvégén két nemzetközi mérkőzés is vár ránk.

Tomanóczy Tibor: Túlságosan is tiszteltük az ellenfelet, de nekünk nem a Kazincbarcikát kell megvernünk. Örülök, hogy sikerült egy jobb röplabdát is játszó együttessel szemben játszanunk, most már a srácok tudják, hová kell nekik is eljutniuk.