Az idei nemzetközi kupaszereplését is megkezdi a Vegyész

Pénteken és szombaton 18 órától a szlovákiai Miavában játszik a Vegyész RC Kazincbarcika, hiszen a Közép-európai Regionális Röplabda Szövetség (MEVZA) férfi csapatok számára kiírt sorozatának, a MEVZA Kupának is elkezdődnek a küzdelmei. Pénteken a házigazda TJ Spartak Myjava, míg szombaton a Bajnokok Ligájában is érdekelt ACH Volley enne lép pályára csapatunk.

A Myjava az előző kiírásban három szettben nyert Kazincbarcikán, pedig a VRCK még úgy is igen közel állt annak a meccsnek a megnyeréséhez. A szlovákoknál nagy volt a jövés-menés a nyáron, de továbbra is a fiataljaikra építenek, és bár Daniel Oravec ismer pár játékost, sok új információval kell neki is megbirkóznia. A nagyrőcei szakember két győzelemmel lenne elégedett, de tudja: sem a fiatal hazaiak, sem pedig a rutinos szlovének nem ígérkeznek könnyű feladatnak.

Két nemzetközi meccs is vár a Vegyészre. Fotó: Tóth Milán

„Ha csak a tavalyi meccsből indulunk ki, akkor a Myjava a verhetőbb, ellenük van jobb esélyünk” – mondta a vrck.hu érdeklődésére Oravec, aki reméli, hogy a Mészáros Dömötör, Vlado Milev, Szabó Dávid, Toronyai Miklós négyes rutinja sokat fog érni a meccsek alatt. „Ők már rengeteg nemzetközi kupameccset játszottak, tapasztalatukkal, nyugodtságukkal pedig a fiatalabbakra is jó hatással lesznek. Igyekszünk a lehető legkevesebb hibával játszani, most ez a legfontosabb, az edzéseken is erre készültünk. A nyitás, a nyitásfogadás mindig fontos, a nemzetközi sorozatban ez pedig hatványozottan igaz.”

Amíg a Myjava az utánpótlására épít, addig a szombati ellenfél, a Ljubljana légiósokat is foglalkoztat – nem véletlenül, hiszen a gárda a Bajnokok Ligájában idén is elindult. Tétmeccset a szlovének még nem játszottak a tavalyi idény óta, Miavában lesznek az első mérkőzései, de a keret már két hónapja készül együtt.

„A pályán és az öltözőben is jó a hangulat, már alig várjuk, hogy élesben is játszhassunk” – mondta klubja hivatalos honlapjának Andrej Flajs csapatkapitány, míg a vezetőedző, Zoran Kedacic fél szemmel a BL-re koncentrál. „Nyolc hét után végre elkezdjük az idény lényegi részét. A csapat fele elment, a fele maradt, de ami a legfontosabb, hogy az előttünk álló ötven-hatvan összecsapást tizenkét remek sráccal kezdhetjük meg, akik remek röplabdázók.”

Mivel a Hypo Tirol Innsbruck csatlakozott a német élvonalbeli röplabda-bajnokság (Bundesliga) mezőnyéhez, ezért a Ljubljana számít a MEVZA Kupa legnagyobb favoritja.

Még egyszer, a lényeg: a Vegyész pénteken 18 órától a Myjava, szombaton 18 órától pedig a Ljubljana ellen játszik.