Magyar válogatott: vereség Izraeltől, a norvégok elleni meccs online nézhető lesz

Sima vereséggel kezdte az Európa-bajnoki selejtező 1. körét a magyar férfi röplabda-válogatott, miután három szettben kikapott Izraeltől (0-3; 24, 18, 17). A mieink szombaton 17:30-tól a házigazda norvégok ellen játszanak, a találkozót a Laola1 TV élőben közvetíti.

Jól kezdett a magyar válogatott, hiszen hamar magához ragadta a kezdeményezést, és az első szett nagy részében végig vezetett, olykor többpontos előnnyel is. A szett hajrájában azonban az izraeliek befogták Demeter György együttesét, majd nagy csatában ugyan, de meg is nyerték az első felvonást. A következő két szett már sokkal simábban alakult, köszönhetően annak, hogy Izrael hamar többpontos előnyre tett szert, a magyar csapat pedig nem tudott közelebb zárkózni ellenfeléhez. A kazincbarcikai Szabó Dávid nem lépett pályára a találkozón.

Szombaton a norvégokkal játszik a válogatott, a találkozót pedig a laola1.tv oldalán ide kattintva élőben meg lehet tekinteni.

tm (Fotó: Magyar Röplabda Szövetség – Muzslay Péter)