Megérkezett a BL-visszavágó helyszínére csapatunk

Már hétfőn útnak indult a Vegyész RC Kazincbarcika a görög PAOK Szaloniki elleni Bajnokok Ligája-selejtező visszavágójára. Együttesünk Budapestet és Szkopjét érintve jutott el a mérkőzés helyszínére.

Hétfőn 15:30-kor a Földi Busz különjáratával kezdődött meg a kaland, ami szerencsére a terveknek megfelelően zajlott. 19 órára már Vecsésen volt a VRCK delegációja, majd a vacsora után jöhetett egy rövid alvás. Kedden ugyanis nagyon korán, 4:00-kor keltek a fiúk, hiszen 6:25-kor – igaz, kis csúszással – már indult a repülőjárat Budapestről Szkopjéba. A Macedón fővárosban újra buszra ültek a kazincbarcikaiak, 8:00 után nem sokkal sikerült is elindulniuk, szaloniki szállásukat pedig 13:45-kor tudták elfoglalni.

Magyar idő szerint – egy óra az eltolódás a két időzóna között – 19 órakor edz egyet a csapat, majd másnap 11-kor már a mérkőzés helyszínén fog egyórás tréninget vezényelni Marek Kardos vezetőedző.

A szerdai találkozót a DigiSport 1 és a laola1.tv is élőben közvetíti 18 órától.

(Fotó: vrck.hu / Muzslay Péter)

Most megoszthatja másokkal is: