Mineiro a Vegyész játékosa!

A Vegyész RC Kazincbarcika a szezon végéig szóló szerződést kötött Guilherme Ferreira Da Silvával, azaz Mineiróval. A 32 éves, Görögországban élő brazil szélső ütő a hét elején érkezett városunkba.

Mineiro hazájában több csapatban is megfordult, először Európában Csehországban játszott, majd a 2015/16-os szezont Görögországban töltötte. Ezt követően megfordult Libanonban, a legutóbbi két idényét pedig a francia másodosztályban szereplő Mende Volley játékosaként tudta le – nem is eredménytelenül, a liga legjobbjai között volt a számok alapján. A Mende együttesében Lukasz Ciupa, a Vegyész nyáron szerződtetett lengyel szélső ütője is csapattársa volt.

„Miután beszéltem néhány barátommal, akik csak jókat mondtak a VRCK-ról, úgy döntöttem, elfogadom az ajánlatukat” – mondta honlapunknak Mineiro. „Hiszem, hogy karrierem szempontjából jó döntést hoztam. Az első benyomások nagyon pozitívak voltak, kedvesek az emberek és a klub munkatársai, játékosai. Egy biztos, mindent bele fogok adni, hogy elérjük a szezonra kitűzött célokat.”

NÉVJEGY
Név: Guilherme Ferreira Da Silva „Mineiro”
Született: 1988. január 9., Ubá
Állampolgársága: brazil
Magassága: 195 cm
Korábbi klubjai: Sogipa (brazil, 2009-2010), APAV (brazil, 2010-2011), Juiz de Fora (brazil, 2011-2012), Sao José (brazil, 2012-2013), Odolena Voda (cseh, 2013-2014), APAV (2014-2015), Orestiada (görög, 2015-2016), Blat (libanoni, 2016-2017), Al Anwar (libanoni, 2017-2018), Mende Volley (francia, 2018-2020), Vegyész RC Kazincbarcika (2020-)

Toronyai Miklós vezetőedző elárulta, miért éppen a 195 centiméter magas játékosra esett a szakmai stáb választása.

„Mindenképpen olyan ütőt kerestünk, aki viszonylag közel lakik, hiszen sosem lehet tudni, mit hoz a jövő” – fogalmazott a szakember. „Mineiro ugyan brazil, de hat éve Görögországban él, görög felesége van, gyorsan itt tudott lenni, és már edzett is velünk, miután mentesült a karantén alól. Az sem titok, hogy Lukasz csapattársa volt, éppen ő említette nekünk, nézzünk rá a videóira. Megtettük Szabó Dáviddal, megnéztük a statisztikáit is, valamint a francia röplabdát jól ismerő Marek Kardos véleményét is kikértük. Ezt követően a vezetőségnek is megmutattuk Mineirót, és mindenkinek az volt a véleménye, hogy egy képzett játékos. A fogadás stabilizálása fontos, és remélem, hogy mivel második idényüket tölthetik együtt Lukasszal, ez még inkább a csapat előnyére válhat. A beépítésével azonban nem kapkodunk, hiszen meg kell ismernie a társakat, össze kell szoknia a feladókkal. Fizikailag jó állapotban van, akár bevethető, de nem akarjuk siettetni a dolgot.”

A Vegyész vasárnap 16:30-tól a Dunaferr SE otthonában játssza szezonbeli első bajnokiját.

(Főcímkép forrása: Facebook)