Bajnoki rajtra hangolódva: interjú Toronyai Miklóssal

Vasárnap 16:30-tól a Vegyész RC Kazincbarcika férfi röplabdacsapata a Dunaferr SE vendégeként kezdi meg szereplését az Extraliga 2020/21-es idényében. A találkozót a hazaiak élőben közvetítik.

Toronyai Miklós személyében új vezetőedzője van nyártól a Vegyésznek, ráadásul munkáját az a Szabó Dávid segíti másodedzőként, aki szintén a város szülöttje, valamint klubunk saját nevelésű röplabdázója. A barcikai edzőpáros fiatal játékoskerettel kezdte meg a munkát, de azért a rutinosak sem hiányoznak, mint például a szintén saját nevelésű Dudás Tamás, Juhász Péter és Árva Milán, vagy a VRCK-ban a negyedik szezonját kezdő Páez Carlos (a venezuelai-magyar játékos nevét a kérésére a jövőben ebben a formában írjuk).

A 22 éves vagy annál fiatalabb röplabdázók közül Budai Balázs, Bibók Balázs, Péter Márton, Földes Dániel, Simkó Dániel és Tóth Krisztián mind a VRCK-ban kezdtek el röplabdázni, vagy mutatkoztak be felnőtt találkozón, míg a 20 éves Csizmadia Tamás Dunaújvárosból érkezett tavaly nyáron. Idén a 30 esztendős lengyel szélső ütővel, Lukasz Ciupával erősödött ötszörös magyar bajnok együttesünk, így lett 12 fős a keret – közülük hatan tősgyökeres kazincbarcikaiak, hárman középiskolásként kerültek városunkba (Budai Miskolcról, Bibók Bátonyterenyéről, Földes pedig Kunhegyesről). Az edzői stáb is barcikai, nem beszélve Balázs István gyúróról és dr. Rácz Zsigmond csapatorvosról, tehát az idei csapat nem csak a nevében lesz kazincbarcikai.

TÍZ FELKÉSZÜLÉSI MECCS

Összesen tíz edzőmérkőzést játszott a VRCK idén nyáron: a Presovval és a Dunaújvárossal kétszer, a Miskolccal, a Svidnikkel, a Pénzügyőrrel, a Kistexttel, a Székesfehérvárral és a Kecskeméttel egyszer. Toronyai az Észak-Magyarországnak és a vrck.hu-nak elmondta, fontos volt, hogy mindenkinek lehetőséget tudott adni.

„Van, akinek az a véleménye, hogy lehetőleg riválisokkal ne játssz, de én ezzel a felfogással nem értek egyet” – közölte a 41 éves szakember. „Mindegyik mérkőzés jó felmérő volt, láthattuk, hogy hol tartunk, akár a Pénzügyőrhöz, akár máshoz képest. A magyar felnőtt férfi röplabdás közeg sajnos elég szűk, a játékosok ismerik egymást, gyakorlatilag nincs titok egymás között. Igazából a lényeg mindig az, hogy ki, milyen légióst tudott igazolni. Mindenki megtette a maga lépéseit ezen a téren, két-három külföldit hozott, aztán majd a meccseken kiderülnek a képességek. Nálunk megvan a barcikai mag – akiket nem igazán tudnak elmozdítani, és nem is szeretnének elmenni – benne hét-nyolc fiatallal, emiatt is hasznosak voltak a felkészülési mérkőzések. Amiket különböző dolgok függvényében értékeltünk, többek között azt nézve, hogy előtte vagy utána milyen kondicionális munkát végeztek a játékosok.”

Az edzőpáros már korábban hangsúlyozta, olyan csapatot szeretnének a pályán látni, amely tud örülni a pontnak, élvezi a röplabdát.

„Az akarás, a hajtás, rendben van az elejétől fogva” – árulta el Toronyai. „Úgy látom, hogy egy-két embernél kell még egy kis energia, de azt is tapasztalom, hogy a fiatalok nagyon fókuszálnak. Nyugodtan, bátran lehet örülni a pontnak, mondjuk úgy, ahogy mi tettük Szabó Dáviddal, ez pluszt tud kihozni az emberből. Nem egy játékosunknak voltak jó statisztikai adatai a felkészülés során, az egyik fontos elem természetesen a szervahatékonyság. Ha ebben, illetve a fogadásban oda tudunk koncentrálni, akkor meg tudjuk bontani az ellenfeleket.”

A nyári érkező, Ciupa gyorsan beilleszkedett a társak közé, hamar megtalálta velük a közös hangot. A legutóbbi idényt Franciaországban töltő szélső ütőről Toronyai is jó véleménnyel van.

„Lukasz technikailag egy nagy tudású játékos, biztos alapérintésekkel” – fogalmazott a vezetőedző. „Érett röplabdázó, akiről a budapesti tornán jó véleménnyel voltak a szakember kollégák. Ha gyors labdákkal kell operálni, azokat is szépen megoldja, egyre jobb kontaktusba kerül feladónkkal, Carlosszal. Az irányvonalakat megadom neki, de noszogatni nem kell, ezek alapól benne vannak. Magában keresi a hibát, nem szól másnak, harcos, pont ilyen mentalitású játékosok kellenek a csapatba.”

A konkrét célokról egyelőre még korai beszélni, de az biztos, hogy Toronyai és játékosai mindig nyerni szeretnének.

„Egy hasonlatot szoktam mondani a srácoknak: ha például Roger Federer ellen teniszeznék, tudnám, hogy ő a jobb, de akkor, abban a pillanatban arra törekednék, hogy megverjem. Soha nem szabad feladni, mindig a győzelemre kell menni, azért hajtani” – zárta gondolatait.

A találkozót a hazaiak élőben közvetítik.