MVM Magyar Kupa: hátrányból felállva nyertünk az első mérkőzésen

Az MVM férfi röplabda Magyar Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén a Vegyész 3-1-es győzelmet aratott a MAFC-BME ellen, így előnyből várja a csütörtöki visszavágót.

Hat nappal azt követően, hogy a Vegyész bejutott a legjobb nyolc közé, már pályára is kellett lépnie a negyeddöntő első mérkőzésén. Egyáltalán nem várt könnyű meccs együttesünkre, és ez már az elején kiderült.

Mert ugyan a VRCK jól indította a meccset (2-6), gyorsan egyenlítettek a hazaiak. Ezt követően – a szett feléig – a vendégek voltak egy-két pontos előnyben, 14-nél volt csak ismét egál. Innentől Csoma Krisztián pillanatai következtek, aki kilenc pontot szerzett már az első játszmában (25-21, 1-0).

A második szett elején a MAFC kezdett jobban (4-0), de Lukasz Ciupáék folyamatosan dolgozták le hátrányukat, és a négypontos lemaradást két ízben is megtették – legközelebb 15-nél mutatott egyenlőt az eredményjelző. A Kazincbarcika volt ezúttal az élesebb a hajrában, így egyenlített (20-25, 1-1).

Szorosan indult az újabb játszma, amelynek első harmadában a MAFC és Krupánszki Olivér remekelt. Szabó Dávidék azonban kapaszkodtak, a játékrész derekán a maguk javára fordították az állást, de hiába a szép mentések, a műegyetemisták fordultak előnnyel a hajrára (20-18). Innen szereztek a jól játszó Blázsovics Péterék zsinórban négy pontot, de ami még fontosabb, hogy már csak kettőt engedélyeztek a MAFC-nak (22-25, 1-2).

Villámrajtot vett az újabb térfélcserét követően a Vegyész (3-9), és a két csapat közti különbség folyamatosan nőtt (5-15). A végén már csak az volt kérdés, mennyi lesz a vége: 8-25, 1-3, aminek köszönhetően Toronyai Miklós együttese előnyből várja a csütörtöki (17:00, Don Bosco Sportközpont) visszavágót.

A mezőny legeredményesebbje Blázsovics Péter volt 22 ponttal, míg a csapat összesen nyitott hét ászt is hozott 11 blokkot.


JEGYZŐKÖNYV
MVM FÉRFI RÖPLABDA MAGYAR KUPA, NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
MAFC-BME – Vegyész RC Kazincbarcika 1-3 (21, -20, -22, -8)
Folyondár, Budapest, 100 néző. V.: Tillmann, Bátkai-Katona.
MAFC: Gálvez 2, Krupánszki 12, Lescay 7, Csoma 19, Torbica 5, Eke 7. Csere: Pápai (liberó), Szabó Balázs, Benkő, Szabó Barna 4, Szabó Bence. Vezetőedző: Nagy Péter.
Vegyész: Páez 5, Ciupa 16, Juhász 6, Szabó D. 9, Blázsovics 22, Moraes 6. Csere: Dudás (liberó), Csizmadia. Vezetőedző: Toronyai Miklós.

Nagy Péter: Az első szettben, amikor elkezdtünk védekezni, irányítani tudtuk a játékot, de a második szettben érthetetlen módon visszavettünk a tempónkból, és ugyanezt éreztem a harmadik játszmában is, a negyedikről pedig nincs mit beszélni. Csütörtökön mindent megteszünk annak érdekében, hogy aranyszettben kiharcoljuk a négy közé kerülést.

Toronyai Miklós: Amikor feljavultunk nyitásban és nyitásfogadásban, akkor könnyebb volt a blokk- és mezőnyvédekezésünk, és feljavult a side-outos támadásunk is. Ennek volt köszönhető a győzelem, illetve annak, hogy a végéig koncentráltak maradtunk. Megérdemelten nyertünk, de nem lefutott a párharc, lesz még egy visszavágó.

(fotó: VRCK archív)