Négy szettben nyert a VRCK a MAFC vendégeként

A férfi röplabda NB I A-csoportjának 2. fordulójában a Vegyész RC Kazincbarcika 3-1-re nyert a MAFC-BME vendégeként a Folyondár Sportközpontban.

A mérkőzés előtt a Vegyésznek már volt két lejátszott meccse a bajnokságból – egyet előrébb kellett hozni a sűrű naptár és a televízió kérése miatt -, míg a MAFC egy találkozón volt túl, melyet a SZESE Győr ellen megnyert 3-0-ra.

Magabiztosan kezdett a MAFC, kicsit visszafogottabban a VRCK, de az állás szoros volt, fej-fej mellett haladtak a csapatok. Aztán a szett felénél összeállt a barcikai blokk, egyre jobban védekeztek Juhász Péterék, aminek köszönhetően magabiztosan nyerték a kezdő felvonást (16-25, 0-1). A folytatásban hosszú és látványos labdameneteknek tapsolhattak a kilátogató nézők, de ismét azt láthatták, hogy folyamatosan nő a vendég előny. Dudás Tamás és Árva Milán is jól szállt be a meccsbe – előbbi háromszor is mentett egy labdameneten belül, utóbbi pedig első érintéséből pontot érőt ütött. A MAFC-nak sikerült felzárkóznia (13-14), de igazán szorossá már nem tudta tenni a szettet a hajrában (19-25, 0-2).

Az újabb térfélcsere ismét fordulatos és jó lendületű játékot hozott. Csépke Gábor blokkja után kétpontos előnyre tettek szert a hazaiak (6-4), majd Szabó Dávidék szereztek zsinórban három pontot. Egy jó Árva-blokkot követően Schildkraut Krisztián időt kért (13-18), zárkóztak is tanítványai (21-21), nyitottá téve a hajrát. Marek Kardos „nyomott” időt, beküldte Blázsovics Pétert és Carlos Páezt, majd ismét magához hívta övéit, de megakadályozni nem tudta a budapestiek részsikerét (25-23, 1-2).

Bekezdett a negyedik szettben a Vegyész (1-7), Páez folyamatosan egyes blokkal szemben üttette övéit. Mezőnyben mindkét csapat sokat dolgozott, itt is, ott is láthattak bravúrokat a nézők, de mindig a sárga-kékek voltak előnyben (8-16). Ezúttal a MAFC már nem tudott visszajönni, így az elsőhöz hasonlóan ezt is magabiztosan hozta a Kazincbarcika, és így újabb három ponttal gazdagodott, és őrzi százszázalékos mérlegét az NB I-ben (17-25, 1-3).

A VRCK legközelebb október 17-én, Szalonikiben lép pályára a Bajnokok Ligája-selejtező 1. fordulójának visszavágóján, majd október 21-én a Calcit Kamnikot fogadja a Közép-európai Kupában.


JEGYZŐKÖNYV
FÉRFI RÖPLABDA NB I., A-CSOPORT, 2. FORDULÓ
MAFC-BME – Vegyész RC Kazincbarcika 1-3 (-16, -19, 23, -17)
Budapest, Folyondár Sportközpont, 150 néző. V.: Csizmarik, Vári.
VRCK: Toronyai 3, Milev 18, Juhász 11, Szabó D. 22, Blázsovics 10, Macko 6. Csere: Gebhardt Á. (liberó), Dudás (liberó), Árva 3, Páez, Banai. Vezetőedző: Marek Kardos.
MAFC: Bakóczy 5, Bohnicsek 15, Eke 1, Németh F. 15, Kun 13, Szabó B 6. Csere: Bene (liberó), Csépke 4, Bán, Török. Vezetőedző: Schildkraut Krisztián.

Marek Kardos: Lehetőséget adtunk mindenkinek, a harmadik szettet a mi hibáink miatt veszítettük el, de nagyjából rendben volt a meccs. Annak örülök, hogy senki nem sérült meg. Ebből is tanultunk, dolgozunk tovább.

Schildkraut Krisztián: Csináltunk szép dolgokat, láttam biztató dolgokat, de még az út elején vagyunk.