Nehéz meccset nyertünk három játszmában

Háromszettes mérkőzést nyert a GreenPlan-Vegyész RC Kazincbarcika szombat délután Budapesten a MAFC-BME vendégeként az Extraliga alapszakaszának 8. fordulójában.

Kellemetlen összecsapásra számított Toronyai Miklós vezetőedző, kulcsfontosságú volt, mennyire sikerül semlegesíteni a fővárosiak két kubai légiósát. A mérkőzés elején a MAFC gyorsan kikérte első idejét Bibók Balázs két ászát követően, de a nyitások ekkor jól is működtek, hat rontás mellett négy ász is összejött. A hazaiak 14-18-nál is időztek, és lassan elkezdték a zárkózást. 21-22-nél Toronyai hívta magához játékosait, 24-24-nél már egált mutatott az eredményjelző. A több hiba ellenére Kiss Mátéék így is behúzták az első felvonást (24-26, 0-1).

Ismét a GreenPlan-VRCK-nak sikerült először meglépnie több ponttal (5-8), és ezúttal az időkérések sem nagyon segítettek a budapestieknek, Jan Jirásekék lendületben maradtak (8-14). Ugyan a MAFC becsülettel próbálkozott, a Vegyész jó centermunkáját nem sikerült semlegesítenie, Bohdan Velicsko pontjai újabb részsikert értek (19-25, 0-2).

A műegyetemisták nem adták fel egy pillanatra sem, de néhány pontos fórjukat Péter Mártonék gyorsan eltüntették (9-9). Jól működött az „ellentámadás”, 10-13-ra módosult pillanatok alatt az állás. Hiába vezetett a Toronyai-csapat, Pápai Péter legényei egalizáltak (18-18), mi több, a vezetést is átvették (21-20). Mindeközben több vitatható bírói ítélet is született, a hazaiak és a vendégek egy-egy játékosa is sárga lapos figyelmeztetésben részesült. Egy látványos labdamentet is megnyertek a mieink még a végén (23-22), és igazi csapatként játszva, Cziczlavicz Dávid vezérletével behúzták a harmadik játszmát is (23-25, 0-3).

A GreenPlan-VRCK következő ellenfele a Dág KSE lesz, Dágon, Magyar Kupa-mérkőzésen, november 16-án.


JEGYZŐKÖNYV
FÉRFI RÖPLABDA EXTRALIGA, ALAPSZAKASZ, 8. FORDULÓ
MAFC-BME – GreenPlan-Vegyész RC Kazincbarcika 0-3 (-24, -19, -23)
Kőér utca, 72 néző. V.: Kiss, Selega.
MAFC: Bandi 1, Reyes 11, Balogh 3, Altunaga 15, Oláh 12, Kocsondi 1. Csere: Benkő (liberó), Sárik-Veress. Vezetőedző: Pápai Péter.
Vegyész: Cziczlavicz 12, Gurszkij 2, Jirásek 14, Velicsko 8, Bibók 11, Péter M. 12. Csere: Kiss (liberó), Óhidi. Vezetőedző: Toronyai Miklós.

Toronyai Miklós: Nagyon örülök a három pontnak. Gratulálok a srácoknak, úgy érzem, hogy megint úgy mentek bele a meccsbe, ahogy kellett. A hullámvölgyek még mindig megvannak, ilyenkor nem szabad megnyugodni, menni kell tovább. Az utolsó szett parázs hangulatú lett, örülök, hogy mi tudtuk behúzni, tényleg le a kalappal a srácok előtt. Néha meglepődök, ilyen fiatalon milyen érett röplabdát tudnak bemutatni, néha pedig jönnek a buta, gyermeteg hibák. A szurkolóknak külön köszönjük a támogatást, ismét sokat tudtak hozzátenni a hangulathoz.