Magyar Kupa-meccs vár ránk Dágon

Csütörtökön 19:30-tól a Dág KSE vendégeként lép pályára a GreenPlan-Vegyész RC Kazincbarcika a férfi röplabda Magyar Kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén.

A felek idén már találkoztak egyszer, akkor a dágiak az esztergomi Suzuki Arénában öt játszmában győzték le a borsodiakat. Akkor gyengébben, hullámzóan játszott a Vegyész, azóta viszont győzött a Dunaújvárosi KSE és a MAFC-BME ellen is szettveszteség nélkül. Ezt a formát szeretnék fenntartani a sárga-kékek, az MK-meccsnek azonban a dági Oszuska Miklós Sportcsarnok ad otthont ezúttal.

„A dági teremben régen játszottunk, ezzel a csapattal értelemszerűen még egyszer sem” – mondta Toronyai Miklós vezetőedző honlapunknak. „Mihamarabb meg kell szoknunk a termet, annak sajátos adottságait, és ha belőttük azt, onnantól kezdve csak a saját játékunkkal kell törődnünk. Játszottunk már idén több ízben is kis teremben, a Kőér utcában kétszer Miskolcon egyszer, és nyertünk. A dági létesítmény azonban még ezekhez képest is kisebb. Maga a Dág sok meglepetést okozott idén, egy jó csapat. Mi egy fiatal egylet vagyunk, folyamatosan tanulunk a hibáinkból, és szeretnénk jó eredményt elérni a decemberi visszavágóra.”

A második mérkőzésre december 6-án kerül sor a Don Bosco Sportközpontban.

(főcímkép: hunvolley.info, Dág KSE)