Nehezen, hátrányból, de legyőztük a tartalékos MÁV Előrét

Az Extraliga alapszakaszának 9. fordulójából elmaradt mérkőzését pótolta egymás ellen kedd este a GreenPlan-Vegyész RC Kazincbarcika és a MÁV Előre Foxconn a Don Bosco Sportközpontban. A négyszettes mérkőzés a hazaiak sikerével zárult.

A vendégek második helyét az alapszakaszban már nem veszélyezteti senki, talán ezért is küldték pályára azokat a játékosokat, akik eddig kevesebb lehetőséget kaptak. Jól is kezdtek (4-8), de szépen lassan játékba lendültek Péter Benedekék is (13-13). Benedek testvére, Arnold a székesfehérváriak kezdőjében kapott lehetőséget. A szett hajrájában a MÁV Előre sokkal koncentráltabban játszott, azonban Óhidi Richárd jó nyitásinak is köszönhetően zsinórban szerzett öt pontot a Vegyész, és csak a hetedik szettlabdájukat tudták értékesíteni a vendégek (23-25, 0-1).

A második játszmát már jobban kezében tartotta a GreenPlan-VRCK, és még akkor sem inogtak meg Kiss Mátéék, csak egy pillanatra talán, amikor a dunántúliak egy pontra zárkóztak (19-18). Innen azonban ismét elemükben voltak Bibók Balázsék, akik egyenlítettek (25-19, 1-1).

Továbbra is a GreenPlan-VRCK diktálta a tempót, de közel sem játszott tökéletes állapotban a hazai gárda, így nem tudott kényelmes előnyt kiharcolni magának. Ettől függetlenül az újabb játszmagyőzelem nem forgott veszélyben, mert amikor kellett, Jan Jirásek és társai jókor szereztek fontos pontokat (25-20, 2-1).

Egymás hibáiból éltek a felek (5-8), innen fordítottak Cziczlavicz Dávidék. A többpontos előny azonban elolvadt, Fazekas Balázsék kapaszkodtak (16-15), semmi nem dőlt még el (18-18). Szorosan alakult a végjáték, végül Péter B. nyitásai ültek a végén, három jó szerva kellett a végső sikerhez (25-22, 3-1).

A három bajnoki pontnak köszönhetően továbbra is őrzi harmadik helyét a tabellán a GreenPlan-VRCK.


JEGYZŐKÖNYV
FÉRFI RÖPLABDA EXTRALIGA, ALAPSZAKASZ, 9. FORDULÓ
GreenPlan-Vegyész RC Kazincbarcika – MÁV Előre Foxconn 3-1 (-23, 19, 20, 22)
Don Bosco Sportközpont, Kazincbarcika, 210 néző. V.: Jámbor, Villás.
Vegyész: Gurszkij 1, Péter B. 20, Garan 2, Bibók 24, Jirásek 16, Cziczlavicz 5. Csere: Kiss (liberó), Óhidi 1, Velicsko 3, Péter M. Vezetőedző: Toronyai Miklós.
MÁV: Dileo 5, Sebestyén 8, Tomanóczy 16, Fazekas 17, Péter A. 8, Szávai 3. Csere: Szentesi (liberó). Vezetőedző: Adrian Pricop.

Toronyai Miklós: Gratulálok a három ponthoz. Az az érzésem, hogy könnyelműek voltunk, miután megláttuk, hogy több kulcsjátékosát is pihentette a vendég csapat. Voltak azért válogatott és bajnok játékosok is az ellenfélnél, de a taktika be nem tartása nehezebbé tette számunkra a győzelem megszerzését.

(fotó: Kovács Loretta, VRCK)