Nem csak Oravec és Toronyai triplázott…

Sok évet, egészen pontosan 13-at kellett várnia az újabb kupaaranyra a VRC Kazincbarcikának. Vannak azonban olyanok, akik az első kettő kiharcolásában is oroszlánrészt vállaltak.

Mint ismert, az érdi döntőben a VRCK magabiztos játékkal győzte le 3-0-ra kecskeméti ellenfelét. A klub fennállása során harmadik alkalommal ért fel a csúcsra a Magyar Kupában, ez korábban 2004-ben és 2005-ben sikerült. Érdekesség, hogy mind a három elsőséget Daniel Oravec vezetőedzővel szerezte a csapat, és a feladó Toronyai Miklós ugyanúgy a keret tagja volt, mint most. Mindketten testközelből élhették át a győzelmeket, de nem ők az egyetlenek, akik harmadik érmüket rakhatták ki az azt megillető helyre.

Kárpáti László klubelnök is harmadik alkalommal örülhetett, ahogy fia, Kárpáti Zoltán is, aki a felnőtt csapatot működtető gazdasági társaság ügyvezetője. László már akkoriban is a klubot igazgatta, míg Zoltán aktív játékosként ért fel a csúcsra a kétezres évek elején, a harmadikat már a pálya széléről szurkolta ki. Kovács Zoltán is két ízben élhette át játékosként az érzést, idén azonban már a gárda statisztikusaként tett a sikerért.

Kárpáti László (balra) és Kárpáti Zoltán a frissen megszerzett kupákkal.

Fotók: vrck.hu / Tóth Milán (Főcímkép: Toronyai Miklós és Daniel Oravec öröme)