A mi szurkolóink a legnagyobbak, hej, olé!

Fantasztikus hangulatot teremtettek a VRC Kazincbarcika szurkolói a múlt hétvégi Magyar Kupa-döntőn, és klubunk nem csak emiatt büszke rájuk.

Olyannyira nagy volt az érdeklődés a Magyar Kupa fináléjára, hogy a szurkolói buszra 24 óra leforgása alatt elfogytak a jegyek, így klubunk még egy járat indítása mellett döntött – ami szintén nagyon gyorsan betelt. Az igazsághoz hozzátartozik, utóbbira már „csak” 30 hely volt egyébként is kiadó, hiszen azon utaztak a klub fiatal játékosai is.

Érdre menet a „fő” szurkolói buszon végig remek volt a hangulat…

…és arra természetesen a helyszínen sem lehetett panasz!

Érthető, hogy az Érd Aréna biztonsági szolgálata rendkívül készült, ahogy a városi rendőrség is, hiszen több száz nézőt vártak Kecskemétről és Borsodból is. Ugyanakkor mindenki láthatta, a kazincbarcikai drukkerhad még a légynek sem akart ártani, csupán szurkolni kívánt. A sárga-kék mezekbe, sálakba öltözött szurkolók egy percet nem pihentek a döntő alatt, ráadásul végig sportszerűen biztatták kedvenceiket. Kicsit fájó, hogy még a koreográfiához szükséges papírokat sem engedték be a biztonsági őrök, de ami késett, nem múlott – minden felhasználásra került a találkozót követően a bejárat előtt.

A klub – a játékosokkal az élen – sosem fogja elfelejteni azt a napot szurkolóinak. Ez a kis család mindig is összetartó volt, amit most egy kupaarannyal sikerült megünnepelni. Daniel Oravec vezetőedző így fogalmazott a döntő után: „Elsősorban a szurkolókért, másodsorban a városért, harmadsorban pedig a klubért nyertünk. Mi, játékosok és stábtagok, csak negyedikek vagyunk a sorban”.

Ezt a pillanatot mindenkinek ki kell élveznie, de nem szabad elfelejteni: április 4-én folytatódik a bajnokság, immár az elődöntővel, hazai pályán. Reméljük, sikerül megtölteni a Don Bosco Sportközpont lelátóját!

KALANDOS HAZAÚT
Az ítéletidő miatt mindkét busz elakadt az autópályán, közel négy órát állva a geleji pihenő környékén. Szerencsére mindenki hazaért épségben, még ha kicsit későn is – valamikor kora reggel. A csapatbusz kicsit szerencsésebb volt, hiszen a táv felét a 3-as főúton tette meg, de még így is hajnalban érkezett meg Kazincbarcikára.

Végezetül, szerdán két szurkoló, Ferencz Eszter és Dienes Ákos lepték meg a játékosokat az edzés előtt. Egy kupával és oklevelekkel díjazták a csapattagokat… Ez volt ám a meglepetés, köszönjük!