Oravec: Itthon nekünk kell dominálnunk, győzni akarunk

Daniel Oravec, a VRC Kazincbarcika vezetőedzője győzelemben bízik együttese szerdai bajnokiján – csapatunk a tabella harmadik helyén álló HÉP-Kecskeméti RC-t látja vendégül.

A VRCK 17.30-tól játszik az alföldiekkel a Don Bosco Sportközpontban. Ez lesz együttesünk második rangadója a magyar bajnokságban, október 8-án a Pénzügyőrt magabiztosan sikerült legyőzni három szettben, Kazincbarcikán. A tabellát jelenleg hat győzelemmel, szettveszteség nélkül vezető VRCK mögött ott van kétpontos hátrányban a Kecskemét, amely csupán az 1. fordulóban kapott ki, méghozzá a Pénzügyőr vendégeként 3-2-re.

“Egy hónappal ezelőtt játszottunk a Pénzügyőr ellen, azóta viszont csak a kisebb csapatok ellen szerepeltünk” – fogalmazott Daniel Oravec vezetőedző a vrck.hu-nak. “Sajnos túl nagy a szakadék az éremesélyes csapatok és a többiek között, és ugyan egy-másfél szett erejéig bárki képes lehet meglepetést okozni, az részben az esélyesebb ki nem kényszerített hibáinak köszönhető. A múlt héten a MAFC ránk tudott ijeszteni a kis termében, de amikor kellően figyeltünk, uraltuk az összecsapást.”

Daniel Oravec. Fotó: vrck.hu archív

Oravec nagyjából tudja, mire számítson a Kecskeméttől, hiszen a játékosokat és az edzőt is ismeri.

“Ellenfelünknek jó csapata van, még csak egy vereség áll a neve mellett – amit még a nyitányon szenvedett el -,azóta viszont magabiztosan aratja a győzelmeket” – folytatta a szlovák tréner. “Nekünk hazai pályán nem lehet más célunk, csak a győzelem. Idehaza nekünk kell dominálnunk, ugyanúgy, mint tettük a Pénzügyőr ellen. A MEVZA Kupában arattunk két nagy győzelmet, a játékosok magabiztosabbak, és keményen dolgoznak az edzéseken, hiszen bizonyítani akarják, helyük van a kezdőben.”

Carlos Páez, a VRCK nemrégiben szerződtettet feladója Nyitrán szinte gyakorlatilag mind a két összecsapást végigjátszotta. Róla is kérdeztük Oravecet.

“Egy remek képességekkel megáldott feladó, érti a játékot, plusz blokkban és nyitásban is erős” – mondta a venezuelairól. “A beilleszkedésével semmi probléma nincs, jó gyerek, remekül kijön a többiekkel. Érkezésének köszönhetően most már két rutinos feladónk van a keretben, ami érződik az edzések minőségén, valamint a variációs lehetőségeink is nőttek.”

Igazi rangadó vár a VRCK-ra szerdán a Kecskemét ellen. Fotó: vrck.hu archív

A kecskemétiek is győzelemre készülnek, klubja hivatalos honlapjának Szasa Nedeljkovics vezetőedző nyilatkozott.

“Főleg a mentális dolgokra helyezzük a hangsúlyt, hiszen nagyon ott kell lennünk fejben, hogy a Kazincbarcika elleni rangadót sikerrel vegyük” – fogalmazott a szerb szakember a kecskemetiroplabdaclub.hu-nak “Videóztunk is, edzettünk is, de legfőképp a koncentráció fenntartásán kell élen járnunk. Szeretnénk már a meccs első percétől megmutatni, hogy komolyak a szándékaink. A szezon úgy volt beharangozva, hogy négy együttes küzdelméről fog szólni, gondolok itt a Kaposvárra, Kazincbarcikára, Pénzügyőrre és természetesen ránk. Előzetesen tehát már lehetett tudni, hogy ezek a csapatok fognak igazi kihívást jelenteni számunkra, ezen a téren tehát nem újdonság a VRCK eddigi veretlensége. Ez extra motivációt ad számunkra, lehet érezni, hogy más az adrenalin szintjük a srácoknak, mindenki bizonyítani akar. Ez természetes, hiszen az élet erről szól, akkor kell a legjobbat produkálni, amikor az elvárás is nagy. Mi erre törekszünk szerdán este.”

Most megoszthatja másokkal is: