Öt vegyészes is bekerült a magyar válogatott keretébe

Blázsovics Péter, Gebhardt Áron, Juhász Péter, Németh Szabolcs és Szabó Dávid személyében öt játékosunk is meghívót kapott a januári Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi röplabda-válogatott keretébe.

Bogdan Tanase szövetségi kapitány csapata december 26-án vonul edzőtáborba Kazincbarcikán, hogy megkezdje a felkészülést a január 5-i Magyarország – Svájc, valamint az azt követő Macedónia – Magyarország Eb-selejtezőkre. Jó hír a kazincbarcikai szurkolók számára, hogy a január 5-i mérkőzést Kazincbarcikán, a Don Bosco Sportközpontban rendezik, így egyszerre akár öt Vegyész RCK-játékosnak is tapsolhatnak, miközben a magyar válogatott sikeréért szorítanak.

„Kazincbarcikán nagyon tudatos munkát végzünk nap mint nap, aminek köszönhetően kis túlzással, de a fél csapat meghívást kapott a válogatottba” – mondta a vrck.hu-nak Németh, aki nemzeti együttesünk csapatkapitánya. „Ez komoly visszajelzés nekünk és a szakmai stábnak egyaránt. Három rutinos játékos, mint Dávid, Juhász Péter és én akár fix kezdőként is szerepelhetünk, de nincs kizárva, hogy a Barcikán rendezendő hazai mérkőzésen mind az öten a pályán leszünk, és nemzeti mezben bizonyíthatunk szeretett közönségünk előtt. Blázsovics Péter és Áron napi szinten bizonyítják, hogy készen állnak a válogatottságra, és őket ismerve hamar helyet követelnek majd maguknak. Mind az öten nagyon örülünk, hogy Kazincbarcikán lesz rendezve a hazai összecsapás, mert aki játszott már itt, az tudja, az emberek fanatikusan szeretik ezt a sportágat.”

A magyar válogatottnak még van esélye arra, hogy kijusson a jövő évi kontinenstornára, ehhez azonban a hátralévő két összecsapását egyaránt meg kell nyernie.

A macedón Vlado Milev is megkapta a meghívóját, így ismét pályára léphet klubtársai ellen.