Páez: Remek állapotban van a térdem

Az előző szezon rájátszásában térdsérülés miatt Páez Carlos már nem tudott csapatának, a GreenPlan-VRCK-nak segíteni, azonban a venezuelai-magyar kettős állampolgárságú feladó úgy érzi, remekül sikerült a rehabilitációja.

A Vegyésszel már a hatodik szezonjára készülő Páez Kazincbarcikán kezdte meg a rehabilitációt, azonban azt Venezuelában folytatta, miután csaknem három évet követően végre lehetősége volt hazautaznia a családjával.

„Nagyszerű érzés volt ismét látni a szeretteimet, átélni, ahogy életükben először találkoznak a már kétéves fiammal, Maxival” – mondta a vrck.hu-nak 30 éves feladónk, aki kiváló szakemberektől kapott segítséget odahaza. „Remekül sikerült ez az időszak, minden tekintetben. Már alig várom, hogy ismét tétmeccsen játszhassak, mert érzem, remek állapotban van a térdem.”

Ezt már azok is láthatták, akik kilátogattak a MEAFC-Miskolc elleni felkészülési mérkőzésre, hiszen Páez nem fogta magát vissza: a tőle megszokott módon színezte a játékot, és a remek nyitásai sem maradtak el. Ami az új feladótársát illeti, a 24 esztendős Maks Warzywodáról jó véleménnyel van, de szerinte a többi érkezőnek, így Csoma Krisztiánnak, Ján Tarabusnak és Kiss Máténak sincs problémája a beilleszkedéssel.

„Remek srác, gyorsan elfogadták a csapatban, ahogy ő is a társait” – vélekedett poszttársáról Páez. „Azt gondolom, remekül ki fogjuk tudni egészíteni egymást. A többiek is belakták már az öltözőt, és mivel nyitott személyekről van szó, nem hinném, hogy ezen a téren bármiféle probléma lenne, még a jövőben sem. Ez a szezon egyébként sem ígérkezik egyszerűnek, össze kell tartani, hiszen több mérkőzésünk lesz, és egyelőre úgy tűnik, hogy még közelebb lesznek egymáshoz a csapatok. Izgalmas lesz.”

Ismerjék meg közelebbről lengyel feladónkat, Maks Warzywodát

(fotó: vrck.hu)