Pénzügyőr – Vegyész 2-3

Vasárnap a Pénzügyőr SE otthonában nyert 3-2-re a Vegyész RC Kazincbarcika a férfi röplabda NB I alapszakaszának 22., azaz utolsó fordulójában. A találkozóról Kovács Zoltánnal beszélgettünk.

Úgy utazott el a Vegyész – Szántai Balázs és Tóth Milán nélkül – Budapestre a hétvégén, hogy már nem kellett törnie magát a pontokért, hiszen a harmadik helyét senki és semmi nem veszélyeztette. Ettől függetlenül Dudás András vezetőedző szerette volna, ha játékosai komolyan veszik az összecsapást, mivel nem akarta, hogy a a rájátszás előtt a gárda kiessen a ritmusból. Ez csak részben sikerült.

„Az első két szettet könnyedén, magabiztosan hoztuk, a második felvonásban már egyre több csere is lehetőséget kapott” – mondta Kovács Zoltán, a Vegyész jó formában lévő ütője. „A harmadik szettben már inkább a cserék léptek pályára, de az addig is szimpatikusan küzdő hazaiak játéka is feljavult, ráadásul lelkesedésben is egy szinttel feljebb kapcsoltak.”

Dudás edző a negyedik felvonásban már ismét a legerősebb felállásban küldte pályára legényeit, ettől függetlenül a Pénzügyőr egyenlíteni tudott, így következhetett az utolsó, ötödik szett.

„A záró etapban már nem volt kérdés, Toronyai Miklós jó nyitásainak is köszönhetően simán nyertünk, és zártuk győzelemmel az alapszakaszt” – folytatta Kovács, aki szerint mindkét csapat pontot érdemelt. „Jól küzdött a Pénzügyőr, megérdemelték ők is a pontot, de azt hiszem, hogy a győzelmet nem, mert amikor kellett, mi is ott voltunk fejben. A negyedik szettben többen is úgy jöttünk vissza a pályára, hogy már egy kicsit ki voltunk hűlve, de amikor a kellő hőfokon pörögtünk, nem volt gond.”

A Vegyész a rájátszásban a Sümeggel meccsel majd. A bakonyiak a hatodik helyen zárták az alapszakaszt. A playoff már a hétvégén megkezdődik, Kazincbarcikán, a párharc pedig az egyik fél harmadik győzelméig tart.

Férfi röplabda NB I, alapszakasz, 22. forduló
Pénzügyőr – Vegyész 2-3 ( -19, -17, 21, 24, -6)

A rájátszás további párosításai:
Fino Kaposvár – Dunaferr
Gorter Kecskemét – Pénzügyőr
Dági KSE – MAFC-BME

Az első és a nyolcadik, valamint a második és hetedik helyezett párharca két, a harmadik és a hatodik, valamint a negyedik és az ötödik helyezett csapatok párharca három győzelemig tart.

tm (főcímkép: opont.hu/Bencze András)