Péter Márton koncentráltabb játékot vár maguktól

Kedden 19 órától a GreenPlan-Vegyész RC Kazincbarcika a Kistext JP Auto Mercedest fogadja a férfi röplabda Extraliga negyeddöntőjének harmadik összecsapásán. A hazaiak bíznak abban, sikerül lezárniuk a párharcot.

A Kistext ellen eddig folyamatosan rotálta csapatát Toronyai Miklós vezetőedző, így például az a Cziczlavicz Dávid is játszott az elmúlt két meccsen négy és fél szettet, aki az Extraliga legfiatalabb, pályára lépett játékosa. Várhatóan ő mellette lehetőséget kap kedden Péter Márton is, aki egy héttel ezelőtt tíz pontot szerzett, de a hétvégén is, fél játszma alatt eljutott kettőig.

Ugyan a Kistext elleni meccseket eddig 3-0-val abszolválta a Vegyész, főleg szombaton szorosra sikeredtek a játszmák.

„Úgy gondolom, voltak helyzetek, ahol néha görcsösen akartunk bizonyítani, és háttérbe szorítottuk megoldások terén az okosabb kivitelezéseket. Ezt követően pedig már lentebb ment az önbizalom is, és ha az nincs meg, nehezebb játszani” – vélekedett Péter Márton a vrck.hu érdeklődésére. „Konzekvenciának azt levonhattuk, hogy minden pontra fókuszáltan kell készülni, és nem szabad kiengedni egy percre sem. Mindenképpen egy magabiztosabb, fókuszáltabb játékot várok és remélem, tudunk majd ebből építkezni a jövőre is tekintve. Videóztunk a legutóbbi meccsekből, és átbeszéltünk különböző szituációkat, valamint mikre figyeljünk. Úgy vélem, Miki mindent megadott ahhoz, hogy fel legyünk készülve maximálisan.”

Betegség és kisebb sérülések miatt szombaton – főleg elővigyázatosságból – több játékosát sem nevezte a keretbe Toronyai, és ha lesznek is visszatérők, jó eséllyel Péter Márton és Cziczlavicz mellett Maksymilian Warzywoda, Budai Balázs valamint Péter Benedek is főszerepet kaphat.

(fotó: Kovács Loretta, VRCK)