Rangos tornával indul a szezon

Toma Sándorral, a Vegyész Röplabda Club vezetőedzőjével beszélgettünk a hétvégén megrendezésre kerülő I. KolorCity Nemzetközi Röplabdatorna kapcsán. A szakember beszélt a csapat eddigi felkészüléséről, valamint szót ejtett a sérültekről is.

vrck-boon-adamjanosA szlovák bajnokság legutóbbi kiírásának első két helyezettje, a bajnok Presov és az ezüstérmes Komarno, valamint a román másodosztályból feljutó Cluj is részt vesz a kazincbarcikai tornán. A részletes programról már beszámoltunk, de a rend kedvéért: szombaton mindenki játszik mindenkivel, vasárnap pedig az elődöntőket és a helyosztókat rendezik.

Toma Sándor úgy véli, komoly meccsek várnak csapatára, és bár sok csapatrészgyakorlat még nem volt az edzéseken, bizakodva várja a találkozókat.

„Most már ötödik hete, hogy edzésbe álltunk, és eddig a fizikális terhelésen volt a hangsúly, csapatszinten nemrég vágtunk bele a munkába” – mondta a vezetőedző a vrck.hu-nak. „Kiváló a harci szellem a csapaton belül, nagyon akar mindenki, ebből pedig mi csak profitálni tudunk. Délelőttönként tíz-tizenegy fővel mindig tudunk foglalkozni, délután pedig becsatlakoznak a munka mellett röplabdázók is. Neves ellenfelekkel találkozunk a hétvégén, a szlovák utánpótlás-nevelés híres a sikerességéről, így nem hiszem, hogy északi ellenfeleink gyengébbek lesznek azért, mert ezúttal nem számíthatnak válogatott játékosaikra. Azt várom, hogy partiban legyünk a Presovval és a Komarnóval is, és azt a küzdeni akarást akarom látni játékosaimtól, amit az edzéseken is mutatnak.”

Surányi István munkahelyi balesete miatt két hétre kidőlt, alkarja sérült meg. Banai Máté kisebb derékproblémákkal küszködött, de már teljes értékű edzésmunkát végez.

„Centerposzton nagyon megerősödött a csapat, Máté mellett még visszatért Juhász Péter is a Vegyészhez, ráadásul még itt vannak a tavalyiak is” – folytatta Toma Sándor. „Ütőposzton kell megtalálnunk a kellő egyensúlyt, és fontos, hogy a nyitásfogadásunk stabil legyen. Ha ez rendben van, akkor a centereinknek komoly hasznát tudjuk venni.”

A Vegyész már ma pályára lép, a kolozsváriakkal egy villámgyors, kétszettes felkészülési meccset játszik 17:30-tól.

tm (fotó: boon.hu/ÉM – Ádám János)