Strandröplabda: győzelemmel debütáltak U16-os fiú párosaink!

Kettő U16-os fiú párosunk is érdekelt volt a tatai strandröplabda országos-bajnokságon, és az első, homokon játszott tétmeccseiket ügyesen abszolválták a fiatalok.

Bagó László felkészítő edző nem várt csodát a Molnár Márk és Molnár Vajk, valamint a Gál Levente és Kondor Kristóf kettőstől, hiszen előbbi páros csak decemberben kezdett el röplabdázni, míg utóbbi korábban nem strandröplabdázott. Ennek ellenére Molnárék rögtön legyőzetek egy dúnaújvárosi duót, míg Gálék a Pénzügyőr kettősét fektették két vállra.

A külön csoportban szereplő kazincbarcikaiak ezt követően olyan párosokkal találkoztak, akik az év minden napján strandröplabdáznak. A csoportjukból ugyan még továbbjutottak, de az elődöntőbe nem sikerült bekerülniük, így megosztva végeztek az 5-8. helyen. Ez pedig kezdésnek tökéletes volt, ráadásul a fiúk láthatták, milyen körítés is van egy hamisítatlan strandröplabda-versenyen.

„Néhány edzésünk volt, eljutottunk egy jó versenyre, meglátjuk, ott lehetünk-e a döntőben a fiúkkal. A fontos azonban az volt, hogy láttuk, milyen különbségek vannak a mezőnyben, így jövőre felkészültebben tud mindenki belevágni a strandszezonba” – fogalmazott Bagó, utalva arra, hogy a fiúk az év nagy részében teremben edzenek, de jövő nyáron is ott lesznek a homokon.

(Főcímkép: akcióban a Molnár-testvérek)