Strandröplabda: zsinórban harmadszor nyert a Budai-Bibók kettős!

Budai Balázs és Bibók Balázs, felnőtt férfi csapatunk játékosai nyerték a szezon utolsó hajdúnánási versenyét, ráadásul zsinórban a harmadik sikerüket aratták.

A Vegyész duója egy tapasztalt párost, a Krekk Zoltán-Meszlényi Tamás kettőst fektette két vállra a fináléban, bezsebelve sorrendben a harmadik tornagyőzelmüket a legnagyobb kelet-magyarországi strandröplabda-tornán. A döntő összefoglalója megtekinthető a Hajdúnánás és Debrecen térségi Strandröplabda SE Facebook-oldalán.

„Köszönjük a szervezőknek az egész éves versenyzési lehetőséget, a győzelmet pedig egy nagy alvással fogjuk ünnepelni” – mondta a videó végén Budai Balázs. Nem véletlenül tért ki az alvásra, hiszen már három hét felkészülésen túlvannak klubcsapatukkal, péntek délután például még atletizáltak a többi vegyészessel.

Mivel ilyen jól megy a kettősnek, erősen gondolkodnak azon, hogy jövőre elindulnak a strandröplabda Országos Bajnokságon.

„Én egyébként is inkább mezőnyben vagyok jobb, míg Balu a blokkban” – magyarázta Budai már a vrck.hu-nak. „Idén sajnos a párom, a kazincbarcikai Mészáros Zoltán, aki már évek óta Debrecenben lakik és dolgozik, sokat tett azért, hogy az itteni tornák rendben lemenjenek, családja van, nekem pedig ott a Vegyész, és nem tudtunk kellő mennyiségben együtt edzeni. Az OB azért más szint, ott, ha a nyolc közé jutsz, nagyjából felér egy itteni döntő szerepléssel, a négy közé kerülésért pedig extrát kell nyújtani, mert a fővárosiak sokkal többet tudnak edzeni, akár az év minden napján is.”

Budai számára egyáltalán nem ismeretlen az OB mezőnye, volt ő már többször 5-8. helyezett Mészárossal. A következő évben Bibókkal akár meg is próbálhatják a szereplést a legjobbak között, habár Kazincbarcikán csak egyetlen pálya van, jóllehet az sem a Vegyész tulajdona. Klubunk az elmúlt években több kísérletet is tett arra, hogy strandröplabdapályát, pályákat létesítsen a városban, sikertelenül, pedig azokra nem csak a versenyzőink, hanem a nagyközönség is igényt tartana.

„A strandröplabda évről évre fejlődik hazánkban, egyre több az olyan páros, amely csak és kizárólag homokon edz az év minden napján. A Strandröplabdázásért Sportegyesület ontja magából a tehetségeket, remek munkát végeznek, de talán mi fizikálisan még előrébb járunk, ezért lehet valami keresnivalónk majd” – zárta gondolatait a Vegyész játékosa.

(fotó: Borók Orsolya)