Szerződést hosszabbítottunk Lukasz Ciupával!

Klubunk örömmel jelenti be, hogy egy évvel meghosszabbította Lukasz Ciupának a szerződését, így a lengyel szélső ütő a 2021/22-es idényben is a Vegyész RC Kazincbarcikát fogja erősíteni.

A 31 éves játékos a mögöttünk hagyott idényben a legtöbb pontot szerezte a Vegyész játékosai közül, illetve senki nem nyitott nála több ászt (38) az egész Extraligából.

„Nagyon jól éreztem magam Kazincbarcikán, mintha otthon lennék, mindez a klub és az emberek miatt, akik körül veszik, játékos és edző egyaránt, szóval a számomra ez egy könnyű döntés volt, még akkor is, ha voltak különböző ajánlataim” – mondta a vrck.hu-nak Ciupa. „Csalódott vagyok az előző idényben elért eredmény miatt, így remélem és bízom benne, hogy mind a bajnokságban, mind pedig a kupában jobb eredményt tudunk majd elérni. Ehhez azonban biztos, hogy nagyon keményen kell majd dolgoznunk. Remélem, lesz lehetőségem arra, hogy megismerjem végre a barcikai szurkolókat, mert a járvány miatt gyakorlatilag az egész szezont nélkülük kellett lejátszanunk.”

Honlapunkon korábban már beszámoltunk Blázsovics Péter és Rodrigo Moraes visszatéréséről, valamint csatlakozik a Vegyészhez Péter Benedek is.

(fotó: VRCK)