Toronyai: Felszabadultan kell pályára lépni

Pénteken 20 órakor játszik a Vegyész RC Kazincbarcika a Pénzügyőr SE vendégeként a férfi röplabda Extraliga elődöntőjének harmadik mérkőzésén.

A párharcban a fővárosiak vezetnek 2-0-ra, miután az első találkozót öt játszmában, nagy csatában, míg a másodikat három felvonásban, könnyedén nyerték. A két meccs között nagy volt a kontraszt: amíg a budapesti összecsapás színvonalas volt, és a Vegyész jól röplabdázott, addig kedden a VRCK rossz napot fogott ki, ami az eredményben is megmutatkozott.

„Videóztunk, elemeztünk, átbeszéltük a dolgokat” – mondta a vrck.hu-nak Toronyai. „Itt fejben vannak gondok, mert röplabdázni senki nem felejtett el három, de még tíz nap alatt sem. Mentálisan dől el a lényegi kérdés. Elhiszem, hogy kicsit fáradtabb, dekoncentráltabb volt a társaság, de még így is, a mutatott teljesítmény messze elmaradt attól, amit tudunk. Persze, mindent ki kell elemezni ilyenkor, én is magamba néztem. Ha pedig a számokat vesszük figyelembe, azt látjuk, összességében nem volt rossz a fogadásunk, de a szélsőink a támadások befejezésénél nem azt a teljesítményt nyújtották, amit kellett volna.”

Nincs tehát könnyű helyzetben a 2018-as és 2019-es bajnokság nyertese, de Toronyaiék még nem adták fel a párharcot, habár azt a fiatal szakember is tudja, nagyon nehéz lesz innen visszakapaszkodni.

„Szó nincs arról, hogy feladtuk volna a párharcot, de ha ugyanolyan görcsös játékot nyújtunk, mint kedden, nem lesz esélyünk. Felszabadultan kell a pályára lépni, csak úgy lehet bármi esélyünk a Pénzügyőr ellen” – zárta gondolatait Toronyai.