Extraliga-elődöntő: ezúttal is a PSE-nyert

Magabiztosan nyert három játszmában a Pénzügyőr SE a Vegyész RC Kazincbarcika vendégeként a férfi röplabda Extraliga elődöntőjének második mérkőzésén.

Ott folytatta a Pénzügyőr, ahol három nappal ezelőtt abbahagyta, gyorsan kiharcolta magának a két-három pontos előnyét, és irányította a találkozót. A szett derekához érve sikerült egalizálnia a Vegyésznek, de Reffattiék újra sebességet váltottak, többpontos fórt építettek ki. A szett második felében Juhász Pétert kellett lecserélni, a játék képe azonban nem változott, előnybe kerültek a fináncok (20-25, 0-1).

4-9-nél kellett időt kérnie Toronyai Miklósnak, és innen kellett elkezdeni a felkapaszkodást. Nem fogadott rosszul a VRCK, de a PSE a játék minden elemében hatékonyabb volt, és ez még akkor is igaz volt, ha 20-21-nél Jókay Zoltán kért időt. A végjátékban játékosai nem hibáztak, így nyugodtan készülhettek a harmadik felvonásra (22-25, 0-2).

Beragadt a Kazincbarcika, mínusz ötről kellett gyakorlatilag kezdenie a játszmát, és amikor megszerezte a tizedik pontját, már csak kettő volt a hátránya. A bírók oda adtak egy pontot a vendégeknek, ami kicsit megzavarta Páez Carlosékat, rögtön hat volt közte ismét a különbség. Toronyai cserékkel, időkéréssel próbált beleavatkozni a meccsbe, de innen már nem sikerült feltornáznia magát a csapatának. A vendég siker pedig azt jelentette, hogy a pénteki meccsen (20 óra, hunvolley.tv) el is dőlhet a párharc (17-25, 0-3).


JEGYZŐKÖNYV
FÉRFI RÖPLABDA EXTRALIGA, ELŐDÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS
Vegyész RC Kazincbarcika – Pénzügyőr SE 0-3 (-20, -22, -17)
Don Bosco Sportközpont, Kazincbarcika, zárt ajtók mögött. V.: Horváth, Árpás.
Vegyész: Páez 1, Ciupa 7, Juhász 9, Árva 6, Mineiro 7, Mihalj 8. Csere: Dudás (liberó), Péter, Csizmadia, Földes, Bibók 2. Vezetőedző: Toronyai Miklós.
PSE: Magyar 3, Reffatti 12, Pedrao 11, Kovács 12, Kiss 7, Rása 7. Csere: Feliciano (liberó), Tordai, Solti, Szabó M. Vezetőedző: Jókay Zoltán.

Toronyai Miklós: Enervált volt a társaság, aminek nem tudom az okát. Azt hiszem, hogy a Pénzügyőr nem hozott olyan extrát, mint tette azt a Magyar Kupa-visszavágón, egy lagymatag meccsen nyert könnyedén. Ezen el kell gondolkodni. Sokszor nem azt csináltunk, amit kellett volna, voltak megoldásaink a nehéz helyetekre, de ebből semmit nem láttam vissza. Nincs vége a párharcnak, de eddig sem volt könnyű dolgunk.

Jókay Zoltán: Sikerült azokat a hibákat kijavítanunk, amelyeket az első mérkőzésen elkövettük. Úgy érzem, hogy koncentráltabban, energetikusabban kezdtünk, és végig sikerült azt a teljesítményt nyújtanunk, amit szerettünk volna.

(fotó: vrck.hu)