Toronyai: Újfent szeretnénk bebizonyítani, melyik a jobb csapat

Tud még nagyobb fokozaton játszani a Vegyész RC Kazincbarcika, véli Toronyai Miklós vezetőedző. Csapatunk szombaton újra a Debreceni EAC gárdájával játszik az Extraligában, ezúttal viszont a hajdúsági településen.

A mögöttünk hagyott hétvégén a VRCK 3-0-ra legyőzte a DEAC-ot a Don Bosco Sportközpontban, de a második szettben a vendégek egy 10-4-es szériát produkáltak. Majdnem hasonlóra a Kistext elleni kupameccsen is volt példa, de a Toronyai-csapat akkor is meg tudta nyerni a találkozót három játszmában.

“Talán a mérkőzések hiánya miatt történtek ezek a rövidzárlatok” – mondta honlapunk érdeklődésére vezetőedzőnk. “Mind a két ominózus esetnél több, egészen pontosan hat és tizenegy ponttal vezettünk. Érezhetően megnyugodott a társaság, és akkor egy kicsit feljebb kell tüzelni a játékosokat, hogy ne lazítsanak. Én úgy vélem, talán a kihagyás miatt jött elő, de tény, ezekre figyelni kell.”

Adódott a kérdés: mivel a Vegyész könnyedén nyert a DEAC ellen múlt héten, előfordulhat-e, hogy a túlzott magabiztosság megbosszulja magát idegenben?

“Remélem nem, de nyilván azért vagyunk Szabó Dáviddal a csapat mellett, hogy emlékeztessük őket, ezúttal egy másik mérkőzésre készüljenek” – válaszolta Toronyai. “Otthon hajtani fog a Debrecen, a Pénzügyőrtől is elvett egy szettet. Minden meccset annyira kell megnyerni, amennyire csak lehet, én ezt vallom. Remélem, ezt a fiúk is így gondolják.”

A fekete-fehér mezesek nagy erőssége a hazai pályájuk lehet a szombaton 17 órakor kezdődő összecsapáson. Egy évvel ezelőtt a Vegyész 3-0-ra nyert az egyetemisták csarnokában, de szoros játszmákban, míg a Kecskemét és a MAFC-BME kikapott Fodor Antal együttesétől.

“Egy ugyanolyan nagy, mégis más teremben játszunk, amihez ők jobban hozzá vannak szokva, és jobban is szoktak odahaza teljesíteni. Azt mondják, minden csapat annyit játszik, amennyit hagynak neki, legutóbb pedig mi nyertünk három-nullára. Az akkor nekünk elég volt, de még mi is tudunk fokozni a tempón, ha az ellenfél megköveteli. Azért a játékosok most már látják az erőviszonyokat, tudják nagyjából, mire számíthatnak a DEAC ellen. A Kistext és a debreceni is egy jó együttes, de papíron nekünk jobb csapatunk van, ezt pedig újfent szeretnénk bebizonyítani” – zárta gondolatait a VRCK 41 éves szakembere.

(A főcímképen: Toronyai Miklós – jobb szélen – látja el tanácsokkal játékosait. Fotó: Kovács Loretta)

Most megoszthatja másokkal is: