Utánpótlás: tornát nyertek minis lányaink

A hétvégén kizárólag leány utánpótlás csapataink léptek pályára, nem is eredménytelenül, hiszen az U13-asok tornagyőzelemmel térhettek haza.

Szombaton a Veres István által vezetett minisek a csoportjukban előbb legyőzték a Kalocsát 2-1-re, majd a BTDSE Taksony A-t 3-0-ra. Az elődöntőben a Szolnoki Sportcentrum nem okozott gondot a lányoknak (2-0), és a fináléban is ilyen arányban nyertek, újfent a Kalocsa ellen. Ezzel a lányok szezonbeli első tornagyőzelmüknek örülhettek.

ŐRYNÉ MERŐ NÓRA ORSZÁGOS MINI BAJNOKSÁG (U13), TAKSONYI TORNA
A torna végeredménye: 1. Vegyész RCK, 2. Kalocsa, 3. BTDSE Taksony B, 4. Szolnoki Sportcentrum, 5. Győri DRC, 6. BTDSE Taksony A.
Vegyész RCK: Magda, Páhy, Nagy, Pogonyi, Urbán, Fóris, Aleva, Giba, Máthé. Edző: Veres István.


Vasárnap a VRCK-Szalézi U21-es lány csapata ugyan három játszmában alul maradt a Miskolci VSC-vel szemben, Juhász Krisztián csapata végig harcolt, hogy minél jobban megnehezítse esélyesebb ellenfelének a dolgát.

NŐI NB II, KELET, B-CSOPORT, 15. FORDULÓ
VRCK-Szalézi – Miskolci VSC 0-3

Don Bosco Sportközpont, 93 néző. V.: Varjasi, Varga.
VRCK-Szalézi: Nyári, Földi, Ábel, Budai, Hompoth, Varga, Próbáld, Batki, Méhész, Ladányi. Edző: Juhász Krisztián.


Ugyanezen a napon U15-ös leány csapatunk két mérkőzést játszott Gödöllőn a keleti főcsoport H jelű hármasában. A BKGDSE csapatától 3-0-ra kikaptak a mieink, de a Premontrei SE-t sikerült ugyanilyen arányban legyőzniük.

Vegyész RCK: Tóth L., Giba, Fazekas, Fodor, Bodnár, Tóth E., Maczuga, Juhász, Benedek, Fóris. Edző: Veres István.