Várakozásokon felül sikerült a hatos döntő, nem sok hiányzott a fináléba kerüléshez

A mögöttünk hagyott hosszú hétvégén, péntektől vasárnapig Dunakeszi adott otthont az élvonalbeli U20-as fiú bajnokság döntőjének. A Vegyész RC Kazincbarcika közel volt a bravúrhoz, nem sok kellett a döntőbe kerüléséhez, végül a negyedik helyen zárt.

Az alapszakaszt és a középszakaszt is a hatodik helyen fejezte be a Vegyész, így papíron a leggyengébb csapatként várta a megmérettetést. Vass Renátó és Toronyai Miklós együttese azonban bizakodóan várta a háromnapos eseményt, amelyet a Fino Kaposvárral kezdett péntek délelőtt. A nyitómeccsen a papírforma nem borult, habár egy szettet sikerült elcsípni a somogyiaktól, és a negyedik is szorosan alakult.

Fotóalbum az első mérkőzésről ide kattintva érhető el.

Rögtön jöhetett is a Szolnoki SPC elleni meccs, mindenféle pihenő nélkül. Szerencsére Miklósi-Sikes Zétényen és társain nem látszódott az előző meccs fáradalma, az átló vezérletével pedig egy elképesztően izgalmas, fordulatos összecsapást sikerült megnyerni. Az első két játszmát 22-re illetve 24-re hozta a VRCK, majd a Szolnok 24-re és 17-re győzött, amivel egalizált. A záró játékrészben Cziczlavicz Dávidék jól blokkoltak, magabiztosan húzták be a maratoni derbit.

Fotóalbum a Szolnoki SPC – Vegyész mérkőzésről itt.

Mint később kiderült, csoportmásodik lett a Vegyész a Kaposvár mögött, így a másik csoport harmadik helyezettjével játszott szombat délelőtt. Ez a csapat a DSE Röplabda Akadémia lett. Az első felvonást könnyebben, a másodikat 28-26-ra nyerték Molnár Márkék, míg a harmadikat simán elbukták. A negyedik szettben ismét sikerült jól kezdenie a Vegyésznek, és végül 25-16-ra győzött, aminek köszönhetően bejutott a legjobb négy közé.

A DSE elleni meccsről készült képgaléria itt tekinthető meg.

A négy között a Vegyésznek már egyáltalán nem volt veszíteni valója, így bár fáradtan, de elszántan várta a szombat délutáni meccset. Ahogy a Szolnokot és a Dunaújvárost, úgy a Pénzügyőrt sem sikerült legyőzniük a bajnokság során Garan Bálintéknak, tehát nem ők számítottak a meccs esélyeseinek. Ennek ellenére az első szettben sikerült meglepetést okozni, aztán a PSE egyenlített. A harmadik is Péter Benedekéknek jött ki jobban, de a negyedik játszmában a fővárosiak végig vezetve egalizáltak. A mindent eldöntő, ötödik felvonásban már nem sikerült feljebb kapcsolni, a pihentebb Pénzügyőr megérdemelten jutott a döntőbe.

Az elődöntő legjobb fotói itt érhetőek el.

A másik ágon a KESI Röplabda Akadémia a Fino Kaposvárt győzte le, így a mieinkre ismét a somogyiak vártak. A bronzmeccs első szettjét nagyon megnyerték a kaposváriak, de a másodikban megmutatták Fecske Szabolcsék, hogy nem véletlenül jutottak el idáig, egalizáltak. Ugyan a harmadik és a negyedik játszmát is a Kaposvár nyerte, és így megszerezte a bronzérmet, a kazincbarcikaiak végig egymásért küzdve mentek előre a pontokért.

A VRCK átlóját, Miklósi-Sikes Zétényt választották a szakemberek a torna legjobb támadójának.

A Vegyész kerete a hatos döntőben: Cziczlavicz Dávid (csapatkapitány), Csordás László, Fecske Szabolcs, Garan Bálint, Gál Levente, Miklósi-Sikes Zétény, Molnár Márk, Molnár Vajk, Péter Benedek. Vezetőedző: Vass Renátó. Másodedző: Toronyai Miklós.

Az összes mérkőzés visszanézhető a hunvolley.tv-n.

Fotók: Jani Martin, Magyar Röplabda Szövetség