Vegyész – Kaposvár 0-3

A férfi röplabda NB I 3. fordulójában a Vegyész RC Kazincbarcika hazai pályán három szettben kikapott a címvédő Fino Kaposvártól, így elveszítette veretlenségét a bajnokságban.

FÉRFI RÖPLABDA NB I, 3. FORDULÓ
VEGYÉSZ RC KAZINCBARCIKA – FINO KAPOSVÁR 0-3 (-22, -15, -14)
Kazincbarcika, Don Bosco Sportközpont, 400 néző. Jv-k: Bátkai-Katona, Ujházi.
Vegyész: Kecskeméti, Januzovics, Banai, Árva, Borovicsanin, Juhász. Csere: Dudás (liberó), Toronyai, Budai, Surányi, Gulyás. Vezetőedző: Toma Sándor.
Kaposvár: Keen, Dávid, Vajda, Bögöly, Bozóki, Nagy. Csere: Deák (liberó). Vezetőedző: Demeter György.

Toma Sándor: Idegesek voltunk, ez az egész mérkőzésre rányomta a bélyegét, és fogadásban közel sem voltunk olyan hatékonyak, mint korábban – ennek a miértjeit majd kiboncolgatjuk. Megyünk még mi Kaposvárra, akkor visszavágunk a vereségért.

Demeter György: Már a mérkőzés elejétől megfelelő harci szellemben játszottunk, és azt hiszem, hogy a második szettől a Kazincbarcika megkönnyítette a dolgunkat, hiszen kicsit hitehagyottak voltak.

RIPORT

Mindkét csapat jól kezdett mezőnyben, a Kaposvár azonban a labdákat is be tudta ütni, ellenben a barcikaiakkal – Borovicsanin és Januzovics sem igazán tudott mit kezdeni az előtte adódó lehetőséggel. Az első technikai szünetben már négy ponttal meglépett a Fino, és bár a Vegyész továbbra is szépen mezőnyözött, alapjátékban elmaradt ellenfelétől (5-11). Toronyai Kecskemétit váltotta, de a különbség nem változott, állandósult az öt-hat pontos különbség (10-16). Juhász két jó blokkja után négyre olvadt a vendégelőny (15-19), és ekkor valami megmozdult hazai oldalon: Toronyai jó blokkja és Borovicsanin bombája után 22-22-re módosult az eredmény, Demeter edző pedig időt is kért. Árva nyitást rontott, Banai a hálóba ért, majd Nagy blokkja az első szett végét jelentette (22-25, 0-1).

Jól fogadott a Kazincbarcika, támadásban azonban nem sokat tudott mutatni, egyedül Árva tudta beütni a labdákat (5-8). A kaposváriak továbbra is magabiztosan játszottak, és ugyan hazaiak átlója több ízben is túljárt az eszükön, így is irányítani tudták az összecsapást (8-13). A rengeteg gyermeteg hibát vétő hazaiak hatpontos hátrányban voltak a második technikainál, így Toma Sándornak változtatnia kellett, Budait Borovicsanin, Kecskemétit pedig Toronyai helyére küldte be. A Vegyész-szurkolók próbáltak életet lehelni kedvenceikbe (11-19),  de Vajdáék kiváló sáncoltak (13-23). Demeter 15-23-nál időt kért, nehogy fiai megint idő előtt leengedjenek – ezt Bozókiék is tudták, rögvest le is zárták a második játszmát (15-25, 0-2).

Vastapssal mentek fel Dudásék a pályára, a közönség is rázúdított – a hibák azonban nem tűntek el (3-5), ráadásul Keenék továbbra is komolyan vették a találkozót (5-8). 10-nél mégis utolérte a Vegyész a Kaposvárt, majd először a találkozó folyamán előnybe is került (11-10). Megint fordult a kocka, Keen ászértékűt szervált, de Árva ütésénél esélye sem volt mezőnyben (12-13). Ha a VRCK kicsit feléledni látszódott, a regnáló bajnok is tudott még újat mutatni (13-16). Árvát kétszer is leszedték Nagyék, majd az átló hosszút ütött, ami után Toma időt kért (14-20). Budai, Gulyás és Surányi is pályára lépett, és innen már érezhető volt, hogy nem lesz visszaút a Barcika számára – a Kaposvár egy nagyon sima mérkőzésen megszerezte a három bajnoki pontot (14-25, 0-3).

tm