Vegyész – Kecskemét 3-0

Egyenlített a Vegyész RC Kazincbarcika a Kecskeméti RC ellen a férfi röplabda NB I elődöntőjében, miután a második találkozót megnyerte hazai pályán 3-0-ra (28, 20, 24). Folytatás hétfőn, Kecskeméten.

FÉRFI RÖPLABDA NB I, ELŐDÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS
VEGYÉSZ RC KAZINCBARCIKA – KECSKEMÉTI RC 3–0 (28, 20, 24)
Kazincbarcika, Városi Tornacsarnok, 300 néző. Jv-k: Horváth, Éva, Oláh, Bibók.
Kazincbarcika: Toronyai, Juhász, Banai, Kovács, Árva, Szabó D. Csere: Dudás (liberó), Bene (liberó), Surányi. Vezetőedző: Toma Sándor.
Kecskemét: Balla, Gacs, Dorcsák, Farkas, Dávid, Pesti. Csere: Pápai (liberó), Török P. Vezetőedző: Gyurkó Sándor.
Az állás az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharcban: 1-1.

Toma Sándor, a Kazincbarcika vezetőedzője: Az első mérkőzés után nem törtünk meg, külön örülök, hogy három szettben tudtunk nyerni. Ha fogadásban jó teljesítményt nyújtunk, meg tudjuk fogni az ellenfelet, ezt most bizonyítottuk is. Régen éltem át ilyen remek hangulatot, a szurkolók fantasztikusak voltak.

Gyurkó Sándor, a Kecskemét vezetőedzője: Az első szettben felálltunk, de sajnos nem tudtuk a magunk javára fordítani az első játékrészt. Ez megviselte néhány játékosomat, így a másodikat túlpörögtük, sok hibát vétettünk. A harmadikat nem lett volna szabad elveszítetünk, öt ponttal mentünk, de gratulálok a Kazincbarcikának a sikerhez.

RIPORT

Már a mérkőzés kezdete előtt negyedórával rengeteg szurkoló foglalt helyett a csarnokban, az első szerva pillanatában pedig már nem sok szabad helyet lehetett látni. Sok hibával kezdtek a hazaiak, ezért Toma Sándor vezetőedző már 1-4-nél időt kért, majd Árva Milán remek nyitásainak köszönhetően megfordította az állást a Vegyész (5-4). Az első technikai szünetnél mégis a vendégek mentek egy ponttal, Tomának pedig ismét akadt mondanivalója, mert továbbra is idegesen játszott a csapata. Lassan kezdett összeállni a kazincbarcikai „gépezett”, mezőnyben is jöttek az extrák, aminek köszönhetően 13-10-re megléptek Toronyai Miklósék. Gyurkó Sándor, a KRC vezetőedzője időt is kért, ami csak két pont erejéig használt fiainak, mert a második kötelező szünetnél a VRCK már hárommal vezetett (16-13). 20-16-nál ismét időt kértek a vendégek, majd 22-20-nál Török Patrik érkezett feladóba Balla Szabolcs helyett. A váltás jól sült el, hiszen a kecskeméti tehetség blokk nélkül tudta üttetni centerét (22-21). Árva ütése után két szettlabdához jutott a Vegyész, ami gyorsan elfogyott, sőt, már a Kecskemétnek is volt esélye arra, hogy behúzza az első felvonást (24-25). Hazai oldalról Szabó és Kovács Zoltán is nyitást rontott, míg a vendégeknél Farkas Péter nem becsülte meg eléggé a szervát. Hosszúra nyúlt a szett, melyet végül a hazaiak nyertek meg (30-28, 1-0).

Látványos labdamenettel kezdődött a második játszma, melynek Banai Máté vetett véget. A Vegyész 6-3-ra meglépett, majd az első technikainál 8-5-re vezetett. Állandósult a két-három pontos különbség, majd Farkas rossz megoldása után már 15-11 állt az eredményjelzőn, ekkor pedig Gyurkó időt kért. Ütője ezúttal viszont méteres outot ütött, a második kötelező szünetnél tehát már öttel mentek a hazaiak. Juhász támadása és Szabó ütése után tovább nőtt a VRCK előnye, majd az átló 1-es helyről is határozott volt (19-12). Egyre inkább érezni lehetett a levegőben a feszültséget, a játékvezetőnek nem egyszer magához kellett hívnia a csapatkapitányokat egy kisebb helyreigazítás végett. Ha a fogadás rendben volt, Toronyai gond nélkül szétszedte a vendég sáncot, Szabóék pedig rendre értékesítették a ziccereket (22-16). 22-18-nál a bíró sárgalapos figyelmeztetésben részesítette Dávid Csanádot és Árvát, majd 23-20-nál Toma időt kért. A maradék két pontot a hazaiak úgy szerezték, hogy a vendégek két outot ütöttek (25-20, 2-0).

Nem tört meg a fiatal vendég csapat, magabiztosan kezdte a harmadik játszmát, és ennek meg is lett az eredménye, mert az első technikainál két ponttal vezettek (6-8). Dorcsák a hálóba nyitott, Toronyai viszont ászértékűt, így gyorsan egalizált a VRCK (8-8). Gyurkó 12-13-nál feladót cserélt, ismét jött Török Balla helyére, akinek a térdét a hazaiak orvosa jegelte. Újabb két pontot szerzett a Kecskemét, így már 12-15-öt mutatott az eredményjelző, és Toma magához hívta játékosait egy félperces megbeszélésre. A második technikainál is még megvolt az alföldiek előnye (14-16), sőt, növelni is tudták azt, 15-20-nál pedig Árva helyére Surányi István állt be. Banai és Szabó ütése után gyorsan faragott hátrányából kettőt a Vegyész, ezért Gyurkó úgy érezte, egy kis pihenő jól jöhet az övéinek (17-20). Egy hosszabb labdamenet végén Szabó a blokkot használta pontszerzésre (20-22), majd vendégek feladócseréje után Farkas ütése landolt a pályán kívül (21-22). A kecskeméti ütő ezt követően pontot szerzett (21-23), Surányi helyére pedig jött vissza Árva. Dávidékon kifogott a hazai blokk, fordított a Vegyész, majd Dorcsák egalizált (24-24). A végén a Kazincbarcikának minden bejött, így egyenlített a három győzelemig tartó párharcban (26-24, 3-0).

Folytatás hétfőn, Kecskeméten.

A Vegyész programja:
1. mérkőzés: Kecskemét, Kecskemét – Vegyész 3-2 (19, -22, 19, -21, 14)
2. mérkőzés: Vegyész – Kecskemét 3-0 (28, 20, 24)
3. mérkőzés: 2016.04.11, hétfő, 18:00, Kecskemét, Kecskemét – Vegyész
4. mérkőzés: 2016.04.14, csütörtök, 17:30, Kazincbarcika, Vegyész – Kecskemét (ha szükséges)
5. mérkőzés: 2016.04.17, vasárnap, 18:00, Kecskemét, Kecskemét – Vegyész (ha szükséges)

tm