Még mindig szükség van az idegenbeli bravúrra – előzetes

Hétfőn tovább folytatódik a Vegyész RC Kazincbarcika és a Kecskeméti RC csatája. A bajnoki elődöntő állása 1-1, éppen ezért Toma Sándor legénységének a továbbjutáshoz mindenképpen nyernie kell egyszer idegenben.

FÉRFI RÖPLABDA NB I, ELŐDÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉS
KECSKEMÉTI RC – VEGYÉSZ RC KAZINCBARCIKA
2016.04.11, 18:00, Kecskemét, Messzi István sportcsarnok.
Jv-k: Mezőffy, Bátkai-Katona, Varjasi, Varga.
Az állás az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharcban: 1-1.

Az elődöntő első felvonását a KRC 3-2-re nyerte még csütörtökön, de szombaton a Vegyésznek szettveszteség nélkül sikerült egyenlítenie. Toma Sándor, a Kazincbarcika vezetőedzője a mérkőzést követően elmondta, rég tapasztalt már ilyen remek hangulatot a Városi Tornacsarnokban. Nem is születhetett más eredmény, a Vegyész megérdemelten nyert, a 3-0-val pedig jelezte, készen áll egy idegenbeli bravúrra is.

Ez azonban még mindig nem ígérkezik könnyű feladatnak, bár nem lehetetlen. Az első találkozón a VRCK-nak ugyanis volt sansza arra, hogy a maga javára fordítsa a találkozót, de végül a kecskemétiek megtartották pályaelőnyüket. Ha azonban ugyanolyan jól fognak fogadni Kovács Zoltánék, mint tették azt szombaton, nagyobb esélyük lesz a hőn áhított győzelem megszerzésére.

A Vegyész-drukkerek érzik, van esély a sikerre, és miután a csapat hosszú évek után ismét két vállra tudta fektetni a kecskemétieket, mindenki bizakodóbb – bár a motivációval eddig sem volt gond. A szurkolókon pedig ezúttal sem fog múlni semmi, egy maroknyi csapat ismét elutazik a hírös városba.

A BUKIKNÁL A KRC A FAVORIT
Hiába a Vegyész első meccsen lopott két játszmája, valamint a 3-0-s hazai siker, az alföldiek hétfői győzelmét 1.40-es szorzóval lehet megjátszani, míg a vendégek diadalára 2.50-es az odds.

A Vegyész programja:
1. mérkőzés: Kecskemét, Kecskemét – Vegyész 3-2 (19, -22, 19, -21, 14)
2. mérkőzés: Vegyész – Kecskemét 3-0 (28, 20, 24)
3. mérkőzés: 2016.04.11, hétfő, 18:00, Kecskemét, Kecskemét – Vegyész
4. mérkőzés: 2016.04.14, csütörtök, 17:30, Kazincbarcika, Vegyész – Kecskemét
5. mérkőzés: 2016.04.17, vasárnap, 18:00, Kecskemét, Kecskemét – Vegyész (ha szükséges)

tm