Vitko személyében válogatott liberót igazoltunk

Marián Vitko személyében szlovák válogatott liberót igazolt a Vegyész RC Kazincbarcika. A 25 éves játékossal másfél plusz egyéves szerződést kötött egyesületünk.

Az 1994-es születésű Marián Vitko pályafutása a Svidník csapatában indult, majd 2016-tól a tavalyi szezonig a KDS-sport Kosicét erősítette. A mostani idényt a Spartak Myjava játékosaként kezdte, de szerződése biztosította számára a januári klubváltást. 2017 júliusában mutatkozott be hazája felnőtt válogatottjában Fehéroroszország ellen, összesen 12 mérkőzésen lépett pályára, a nyáron pedig jó eséllyel az Európa-bajnokságon is ott lesz. A szlovák korosztályos csapatoknak állandó résztvevője volt.

„Figyelmesen kielemezzük a mérkőzéseinket, a statisztika pedig azt mutatja, hogy a fogadásban fejlődnünk kell” – fogalmazott a vrck.hu-nak Marek Kardos, együttesünk vezetőedzője. „Marián érkezése lehetővé teszi, hogy több variációnk legyen nyitásfogadásban, amire mindenképpen szükségünk van, hiszen ezen a téren muszáj fejlődnünk. Több jelöltünk is volt a posztra, végül azért esett rá a választásunk, mert őt ismerjük a legjobban, a legfrissebb felvételek és információk róla voltak. Másfél éve, hogy debütált a válogatottban, ahol jelenleg második számú liberó, de egyértelműen övé a jövő, nyáron az Eb-n is megmutathatja tudását.”

Vitko szerdán érkezett Kazincbarcikára, délután már a junior csapat edzésén vett részt, hiszen a Vegyész felnőtt csapatának Szlovéniában volt nemzetközi mérkőzése. Amennyiben minden a terveknek megfelelően alakul, úgy Vitko már szombaton pályára léphet az osztrák Posojilnica Aich/Dob elleni Közép-európai Kupa összecsapáson (17:30, Don Bosco, TV: Digi Sport). Új klubjában a 11-es mezszámot fogja viselni.

„Mindig is arról álmodoztam, hogy külföldön játsszak, és szerintem a Kazincbarcika kezdő lépésnek tökéletes” – árulta el honlapunknak a Mayo becenévre hallgató liberó. „A vezetőedző személye sokat nyomott a döntésemben, ahogy az is, hogy a különböző nemzetközi kupákban is lehetőségem lesz így játszani. Remélem, segíteni tudok a csapatnak nehéz mérkőzéseket és trófeákat nyerni.”

(Fotó: svf.sk)