Nem sikerült kiharcolniuk az Eb-részvételt Deák Leventééknek

A Vegyész RC Kazincbarcika fiatal játékosa, Deák Levente végigjátszotta az U18-as fiú válogatott Európa-bajnoki selejtezőit, de a korosztályos együttesnek nem sikerült továbbjutnia a MEVZA-fordulóból.

Pedig a mieink számára jól kezdődött a többnapos esemény. Elsőként ugyanis a korábbi vezetőedzőnk, Marek Kardos által vezetett szlovákokat sikerült legyőzniük 3:1-re. Ezen az összecsapáson 16 éves centerjátékosunk kifejezetten jól teljesített, a szélső ütők után ő szerezte a harmadik legtöbb pontot csapatából, szám szerint 11-et.

A találkozó azonban vezéráldozatot követelt, a magyarok első számú feladója bokasérülést szenvedett, így a folytatásban már nem tudott játszani.

A csoport másik mérkőzésén, a végső győztes szlovénektől 3:0-ra kaptak ki a magyarok, így nem jutottak a legjobb négy közé. A folytatásban már nem sikerült győzelmet aratni, Izraeltől, valamint ezúttal már a szlovákoktól is kikaptak a mieink, akik így a 7. helyen végeztek.