A Magyar Sport napja alkalmából idén is megrendezték Kazincbarcikán a Sportgálát, ahol a város legjobb sportolóit és egyesületeit díjazták.
A szerdai eseményt Szitka Péter polgármester nyitotta meg, aki az Egressy Béni Művelődési Központ színpadján állva többek között arról is beszélt, hogy a város szeretné rendezni a nyitott kérdéseket egyesületünkkel, így például a Vegyész Röplabda Akadémia épületének sorsáról. Ezt követően Szitka Péter, Pátrovics Géza súlyemelőlegenda, valamint Göndör Judit moderátor beszélgettek, és látták el jó tanácsokkal a helyszínen lévőket.
A kötetlen beszélgetést a díjátadó váltotta fel: az elismeréseket Szitka Péter polgármester és Klimon István alpolgármester adták át.
Elismerő oklevélben részesült Deák Levente, aki az utóbbi két évben korosztálya meghatározó játékosává érett. Mindamellett, hogy klubjában is állandó szerephez jut, az U16-os, majd az U18-as válogatottal is járt Európa-bajnoki selejtezőn, utóbbi eseményen alapemberként vett részt.
Elismerő oklevélben részesült a VRCK U17-es fiú csapata is. Ez a korosztály két évvel ezelőtt a III. osztályt, egy éve pedig a II. osztály küzdelmeit nyerte meg. Idén az I. osztályban 5. lett az alapszakaszban, majd kiharcolta a hatos döntőben való szereplést is, amely június 5-7. között Kazincbarcikán kerül megrendezésre.
A felnőtt csapatunk is átvehetett egy emlékplakettet, valamint egy ajándékutalványt is a vízi komplexumba. A Vegyész idén is bronzérmes lett a bajnokságban, és hosszú évek óta tartozik a magyar röplabdázás élvonalába, úgy, hogy kerete felét rendre saját nevelésű játékosok alkotják. A VRCK-t nemrég a megye legjobb férfi csapatának is megválasztották.
Szívből gratulálunk minden díjazottnak, a többi sportolónak és sportegyesületnek egyaránt.
Bízunk benne, hogy májusban a színfalak mögött pozitív előrelépések is történnek. Erre hosszú ideje várunk.
(kiemelt kép: Pálinkó Gábor, kolorline.hu)
