Pár nap elteltével folytatódik a GreenPlan-Vegyész RC Kazincbarcika számára az Extraliga negyeddöntője, hiszen szombatot követően már kedden a második mérkőzését fogják lejátszani, ezúttal a DEAC otthonában.
Az Extraliga negyeddöntőjének első mérkőzésén a GreenPlan-Vegyész RC Kazincbarcika a DEAC csapatát fogadta hazai pályán népes közönség előtt. Egy izgalmas, ki-ki mérkőzésen sikerült megszereznie a Vegyésznek a három győzelmig tartó párharcban az előnyt.
Szombaton 17 órától a GreenPlan-Vegyész RC Kazincbarcika hazai pályán fogadja a DEAC csapatát az Extraliga negyeddöntőjének első mérkőzésén. A három nyert mérkőzésig tartó összecsapásnyertese a legjobb négy között fogadhatja ellenfelét, aki a MÁV Előre Foxconn – TFSE párosításból kerül ki.
A szombati nemzeti ünnep miatt, vasárnap rendezték meg az utánpótlás fordulókat, így leány U17 és U20-as csapatunk egy napon lépett pályára. Az U17-es lányok új ellenfelekkel néztek szembe, míg az idősebb korosztályúak számára ismét győzelmet hozott a Szolnok, valamint a Debrecen elleni találkozó. Continue reading „Utánpótlás: ismét két győzelmet hoztak a junior lányok”→