A bajnokit ismét a DEAC nyerte, ezúttal öt szettben

A férfi röplabda Extraliga alapszakaszának 12. fordulójában a GreenPlan-Vegyész RC Kazincbarcika ötszettes mérkőzésen szenvedett vereséget a DEAC-tól a Don Bosco Sportközpontban.

Gyorsan ötpontos előnyre tett szert a hazai együttes (7-2), a DEAC mintha nem is lett volna a pályán: rontott nyitások és támadások sorát mutatta be. Nem is volt kérdés, hogy a Blázsovics Péter nélkül játszó Vegyész félgőzzel is simán behúzza az első játékrészt (25-17, 1-0).

Az előző szettbe azonban mintha a hazaiak aludtak volna bele, nem is csoda, hogy Toronyai Miklós időt kért, valamint a cserékhez is hozzányúlt (12-16). Leszámítva egy fellángolást a sárga-kékek részéről, ezúttal a debreceniek nyertek simán, félgőzzel (21-25, 1-1).

A harmadik felvonás már több röplabdát tartalmazott, és oda-vissza előzgették egymást a felek. 15-höz érve a DEAC hárompontos előnyt harcolt ki magának, aztán három hazai rontást követően 14-18 is lett már. A hajrában a vendégek magabiztosan őrizték előnyüket, fordítottak (19-25, 1-2).

Kezdetben ismét Tóth Andrásék irányítottak, a Vegyész viszont egyre jobb játékot produkált, és Csoma Krisztián vezérletével 16-13-ra módosította az állást. 19-15-nél második idejét is kikérte Fodor Antal, 21-18-nál pedig Toronyai hívta magához övéit, hiszen becsúszott két hiba is. Fordulat ezúttal sem történt a szetten belül, Reffatti da Coasta és Péter Benedek két-két ponttal segítette az egyenlítéshez a GreenPlan-VRCK-t (25-20, 2-2).

Felváltva voltak ismét előnyben a csapatok, a térfélcserét jelentő nyolcadik pontot a DEAC szerezte egy centertámadásból (7-8). Kettő hazai nyitásrontást követően Toronyai kért időt (10-12), majd Fodor cselekedett, mert a csereként beállt Szabó Dávid két pontot szerzett egymásután. Az első meccslabdát hárította a Vegyész, de a másodikat a DEAC már behúzta (14-16, 2-3).

Mind a két csapat 18 ponttal áll így a tabellán. 

Legközelebb január 11-én játszik a GreenPlan-VRCK, ellenfele szintén a DEAC lesz a Don Bosco Sportközpontban, az a meccs azonban a Magyar Kupa négy közé jutásáról fog dönteni.


JEGYZŐKÖNYV
FÉRFI RÖPLABDA EXTRALIGA, ALAPSZAKASZ, 12. FORDULÓ
GreenPlan-Vegyész RC Kazincbarcika – DEAC 2-3 (17, -21, -19, 22, -14)
Don Bosco Sportközpont, Kazincbarcika, 200 néző. V.: Bátkai-Katona, Rácz.
Vegyész: Páez 4, Péter B. 10, Juhász 13, Csoma 20, Reffatti 14, Moraes 5. Csere: Kiss M. (liberó), Szabó 7, Tarabus 1, Péter M., Warzywoda. Vezetőedző: Toronyai Miklós.
DEAC: Tóth 6, Cesar 22, Kiss I. 9, Almora 21, Bagics 6, Marlon 7. Csere: Bán (liberó), Imre. Vezetőedző: Fodor Antal.

Toronyai Miklós: Az első szettben azt hittük, megvan a mérkőzés, sikeresen visszahoztuk ellenfelünket. Csak hét nyitást rontottunk a második szettben, ami rengeteg. Küzdöttünk, de nehezen lendültünk újra játékba. Apróságokon múlott, ezúttal nem mi örülhettünk a végén.

Fodor Antal: Történelmi sikert arattunk, soha nem nyertünk még Kazincbarcikán. Reménykedtünk egy jó mérkőzésbe, és azt gondolom, összességében semmivel nem voltunk rosszabbak. Volt egy kis idegesség a részünkről, de ezt a hazaiaknál is éreztem.

(fotó: Kovács Loretta, VRCK)