A hónap játékosa: Együd Ádám

Amint arról beszámoltunk, a következő napokban három utánpótláskorú játékosunkat is díjazzuk az elmúlt hónapok teljesítménye alapján.

Mivel a koronavírus-járvány sokszor átírta a menetrendet, több torna és edzés is elmaradt. Éppen ezért az idén életre hívott, „A hónap játékos” díjat nem tudtuk decemberben, januárban és februárban kiosztani. Azonban pótoljuk, és Lukács Dániel után Együd Ádám a legújabb díjazott.

Ádám a kitartó munkájának köszönhetően már a felnőtt csapat edzéseit is látogatja, habár tökéletesen tisztában van azzal, hogy még sokat kell fejlődnie. Lelkiismeretesen dolgozik az edzéseken, voltak jó mérkőzései, éppen ezért megérdemli a díjat, az ajándékcsomagja pedig szurkolói mezt, szurkolói sálat, VRCK-s hűtőmágnest és vitamint is tartalmazott.

(Fotó: Kovács Loretta)