A Kaposvárral játszunk a bajnoki döntőben

Május 3-án, Kazincbarcikán kezdődik az NB I döntője. A párharc az egyik csapat harmadik győzelméig tart.

Az utolsó, ötödik meccs döntött a Fino Kaposvár és a HÉP-Kecskeméti RC között a bajnoki elődöntőben, ráadásul még az is csak öt szettben dőlt el. Végül a címvédő örülhetett, így VRC Kazincbarcika – Fino Kaposvár döntőt rendeznek a bajnokság fináléjában. Az idei bajnok az a csapat lesz, amely először arat három győzelmet. A párharcot a VRCK kezdheti hazai pályán, hiszen megnyerte az alapszakaszt, míg a somogyiak a harmadikok lettek.

Az első találkozó május 3-án, 20 órakor kezdődik a Don Bosco Sportközpontba. Az összecsapást az M4 Sport élőben közvetíti, a belépés pedig ingyenes.

A második, kaposvári mérkőzést az M4 Sport nem közvetíti, de klubunk szurkolói buszt fog indítani. Előzetesen jelentkezni már most is lehet a toth.milan@vrck.hu email címen név, lakcím és személyi igazolvány szám megadásával. Az utazás költségeiről később tájékoztatjuk szurkolóinkat.

Várhatóan május 7-én lesz a harmadik mérkőzés, a további program még egyeztetés alatt áll a szövetséggel és az M4 Sporttal.