A Kistext vendégeként is három szettben sikerült nyerni

A Kistext SE vendégeként is sikerült nyernie a GreenPlan-VRCK-nak az Extraliga negyeddöntőjében, így már csak egy nyert összecsapásra van attól, hogy bejusson a bajnokság legjobb négy csapata közé.

Ott folytatták a felek a párharcot, ahol az első mérkőzést abbahagyták: a GreenPlan-VRCK dominált, míg a Kistext futott az eredmény után. Igen ám, de a hazaiak elkaptak egy remek szériát nyitásban, ledolgozták hat-hét pontos hátrányukat, és még a vezetést is átvették (19-17). Innen kellett a Kazincbarcikának visszakapaszkodnia, ami Lukasz Ciupa vezérletével sikerült is (23-25, 0-1).

Budai Balázsék lendülete megmaradt, a bizonytalan beszállását követően a borsodi liberó szép megmozdulásai is kellettek a második szettben a magabiztos előny kiharcolásához (4-9). Nyílt az olló, Ciupa szervából és ütésből is jól dolgozott, de még blokkot is hozott (10-19). Ezúttal nem hibáztak Toronyai Miklós játékosai, és megérdemelten húzták be az újabb felvonást is (15-25, 0-2).

Hiába a kétszettes hátrány, ment előre a Kistext bátran (11-9), miközben buta hibákat követtek el a vendégek. Sokáig fej-fej mellett haladtak a csapatok, aztán Ciupa villant, és a hárompontos hátrányát már nem tudta ledolgozni az újpesti albérletben játszó hazai együttes (21-25, 0-3).

A harmadik összecsapásra a párharcból szerdán kerül sor, a Don Bosco Sportközpontban – még zárt ajtók mögött.


JEGYZŐKÖNYV
FÉRFI RÖPLABDA EXTRALIGA, NEGYEDDÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS
Kistext SE (6.) – GreenPlan-VRCK (3.) 0-3 (-23, -15, -21)
UTE röplabda csarnok, 60 néző. V.: Kiss, Selega.
Kistext: Óhidi 3, Reffatti 6, Szabó M. 2, De Bairros 12, Gönczi 7, Makarov 8. Csere: Lassu (liberó), Kalmár, Kocsondi. Vezetőedző: Bunda Olivér.
Vegyész: Páez 3, Ciupa 15, Juhász 4, Bibók 10, Blázsovics 6, Moraes 5. Csere: Dudás, Budai (liberók), Csizmadia, Árva. Vezetőedző: Toronyai Miklós.

Bunda Olivér: Jobban játszottunk mint legutóbb, gratulálok az ellenfélnek a győzelemhez. Megyünk tovább, és szerdán megpróbálunk meglepetést okozni.

Toronyai Miklós: Örülök a sikernek, mert a célunkat elértük. Bibók Balázs mellett most Budai Balázsnak is sikerült lehetőséget adni, jól is szállt be. Azonban egy ilyen összecsapásra is még jobban fel kell tudni pörögni, és még nincs vége a párharcnak sem.