A Pénzügyőrrel játszunk az elődöntőben

Április 4-én kezdődik az elődöntő, a VRC Kazincbarcika ellenfele a Szolnoki RA-t két sima meccsen legyőző Pénzügyőr SE lesz.

Mivel a VRCK veretlenül nyerte az alapszakaszt, a bajnoki rájátszás első körében nem kellett pályára lépnie. Ellenben a negyedik Pénzügyőr az ötödik Szolnokkal találkozott, és nyert nagyon simán mind a két mérkőzésen. Pedig az alapszakaszban a Tisza-partiak két vállra tudták fektetni a fővárosiakat, ezúttal viszont nem borult a papírforma.

A négy között már három találkozót kell nyernie egy csapatnak ahhoz, hogy kvalifikálja magát a döntőbe. Idén a VRCK a Don Bosco Sportközpontban és Budapesten is egyaránt 3-0-ra tudott nyerni a PSE ellen, az előző szezonban viszont nem ment ennyire jól a kék-sárgáknak. A fővárosiak akkor óriási sikert értek el, hiszen kiejtették a Kazincbarcikát, majd ezüstöt szereztek a bajnokságban.

„A feladójuk a nyáron, a legjobb játékosuk pedig szezon közben távozott, míg mi alaposan beerősítettünk az idény kezdete előtt” – árulta el Toronyai Miklós a vrck.hu-nak, miben is látja a különbséget a tavalyi és az idei csapatok között. „A Pénzügyőr látszólag még mindig keresi az ideális felállását, míg nálunk van egy alap kezdő, és ha valakinek nem megy a játék, a helyére megvan, ki tud beállni. Ettől függetlenül nem írjuk le őket, hiszen a Szolnokot magabiztosan verték, és vannak ügyes játékosaik, akik képesek lehetnek akár váratlant is húzni.”

Az elődöntő első mérkőzése április 4-én 18 órakor kezdődik a Don Boscóban. A találkozóra a belépés ingyenes.


AZ ELŐDÖNTŐ MENETRENDJE:

FÉRFI RÖPLABDA NB I, RÁJÁTSZÁS
ELŐDÖNTŐ, 1., MÉRKŐZÉS
VRC KAZINCBARCIKA – PÉNZÜGYŐR SE
2018. április 4., 18:00, Kazincbarcika, Don Bosco Sportközpont

ELŐDÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS
PÉNZÜGYŐR SE – VRC KAZINCBARCIKA
2018. április 7., 17:00, Budapest, Kőér utca

ELŐDÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉS
VRC KAZINCBARCIKA – PÉNZÜGYŐR SE
2018. április 10., 18:00, Kazincbarcika, Don Bosco Sportközpont

ELŐDÖNTŐ, 4. MÉRKŐZÉS – ha szükséges
PÉNZÜGYŐR SE – VRC KAZINCBARCIKA
2018. április 13., 20:00, Budapest, Kőér utca

ELŐDÖNTŐ, 5. MÉRKŐZÉS – ha szükséges
VRC KAZINCBARCIKA – PÉNZÜGYŐR SE
2018., április 15., 18:00, Kazincbarcika, Don Bosco Sportközpont