A Tungsram csarnokban játszunk a MAFC vendégeként

Vasárnap 18:30-tól a Vegyész RC Kazincbarcika a MAFC-BME vendégeként lép pályára a férfi röplabda NB I A-csoportjának 4. fordulójából elmaradt mérkőzésén. A helyszín ezúttal nem a Folyondár, hanem a Tungsram csarnok lesz.

Október végén ugyanis a csapatok televíziós találkozón mérték össze erejüket a Don Bosco Sportközpontban. Az a mérkőzés eredetileg Budapesten került volna megrendezésre, de mivel a tévé a Folyondárból nem tud közvetíteni, ezért megcserélték a fordulókat a felek. A MAFC a cserébe még úgy is belement, hogy tudta, december 8-án nem fog tudni a Folyondárban játszani, így a Tungsramban kell fogadnia a még veretlen címvédőt.

A felek kazincbarcikai találkozóját a Vegyész magabiztosan nyerte 3-0-ra, és ezúttal is szeretne pontokkal a zsebében levonulni a pályáról, habár Marek Kardos vezetőedzőnek továbbra is lehetnek gondjai a csapat összeállításánál.

„Vannak kisebb egészségügyi problémáink, így még képlékeny, milyen összeállításban tudunk játszani, de ahogy eddig, úgy ezúttal sem fogjuk kockáztatni senkinek a testi épségét: ha kell, újfent azok kapnak lehetőséget, akik eddig kevesebbet játszottak” – fogalmazott Kardos a vrck.hu-nak. „Érdekes lesz, hogy nem a MAFC otthonában, a Folyondárban lépünk pályára, hanem a Tungsram-csarnokban, Újpesten. Ez tehát mindkét csapat számára idegen lesz. Nyerni szeretnénk, de nem lesz könnyű dolgunk, mert biztos vagyok benne, a budapestiek jobban fognak játszani, mint tették azt október végén a Don Boscóban.”

A találkozót a hazaiak élőben közvetítik a Megyeri úti csarnokból.

(fotó: © vrck.hu / Kovács Loretta)