Bagó László távozott

A férfi röplabda NB I-ben szereplő Vegyész RC Kazincbarcika másodedzője, illetve a junior csapat edzője, Bagó László távozott az együttestől. Bagó munkahelyi elfoglaltsága miatt döntött úgy, hogy lemond posztjáról.

Bagó László, középen.
Bagó László, középen.

Bagó játékosként végigjárta klubunk utánpótlás-csapatait, majd a felnőttek között is játszott ütőként illetve liberóként. Egy időben Ózdon is játszott, majd visszatért Kazincbarcikára, ahol Dudás András munkáját segítette – a 2013/14-es szezonban játékos-edzőként, míg a mögöttünk hagyott idényben a juniorok edzőjeként és a felnőtt keret másodedzőjeként.

„Nem tudtam a munkámat összeegyeztetni a röplabdával, ezért inkább úgy döntöttem, utóbbitól elválok” – mondta Bagó a vrck.hu-nak. „A lelátóról természetesen a Vegyésznek szurkolok majd.”

Klubunk köszöni Bagó László munkába fektetett energiáját, a továbbiakban pedig sok sikert, egészséget kíván neki.

tm