Bemutatkozik a keret – liberók

Sorozatunkban a Vegyész RCK 2021/22-es keretének a játékosait igyekszünk bemutatni. A sort a liberókkal, Dudás Tamással, valamint a nála tíz évvel fiatalabb Budai Balázzsal kezdjük.

Dudás Tamás gyerekkora óta a Vegyész játékosa, és ugyan 34 éves lesz decemberben, de még soha, egyetlen másik klubban nem játszott. Kétszer a magyar válogatottban is pályára léphetett, a tavalyi szezonja pedig több szakember szerint a legjobbja volt pályafutása alatt. Mindig az 1-es mezszámot viselte, és az élsport mellett edzői szakot végez az egri egyetemen, és a jövőjét erőnléti edzőként képzeli el.


Warning: mktime() expects parameter 4 to be int, string given in /home/vrckhu/domains/vrck.hu/public_html/wp-content/plugins/sportspress-pro/includes/sportspress/modules/sportspress-birthdays.php on line 236
#
Kor
2024

A 23 éves Budai Balázs az idei szezontól liberóként fogja erősíteni nevelőklubját. Ugyan Miskolcon született, középiskolai tanulmányait már Kazincbarcikán végezte, és végig járta a VRCK utánpótláscsapatait. Tagja volt annak a felnőtt csapatnak, amely 2018-ban Magyar Kupát és bajnokságot is nyert, és már 2017 tavaszán pályára lépett a Közép-európai Ligában, mindössze 19 évesen. Másfél évig a DEAC-ot erősítette, 2019 decembere óta viszont újra a Vegyész sikereiért dolgozik a 2-es mezben játszó fiatal.


Warning: mktime() expects parameter 4 to be int, string given in /home/vrckhu/domains/vrck.hu/public_html/wp-content/plugins/sportspress-pro/includes/sportspress/modules/sportspress-birthdays.php on line 236
#
Kor
2024