Bravúr! Simán győztünk Dágon

A férfi röplabda NB I rájátszásában a Vegyész RC Kazincbarcika 3-0-ra (-15, -21, -11) győzni tudott a Dági KSE otthonában, így az állás az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharcában 2-2. A mindent eldöntő, ötödik találkozóra szombaton kerül sor Kazincbarcikán.

dag-vrck-22Mivel a Dág a legutóbbi hétvégén nyerni tudott a borsodi településen, átvette a vezetést a párharcban. Ahhoz, hogy csapatunk kiharcolja az ötödik meccset, mindenképpen nyernie kellett idegenben, és ez sikerült, nem is akármilyen játékkal. Dudás András vezetőedző a „szokásos” kezdőt küldte a pályára: Toronyai Miklós, Bokor Elek, Kovács Zoltán, Blázsovics Péter, Csizmadia János, Szabó Máté, Dudás Tamás (liberó) játszott szinte végig, Surányi István taktikai jelleggel állt be.

Csapatunk remek hozzáállással, agresszívan játszott már az első ponttól. A siker kulcsa a jó nyitás volt, amely a mérkőzés végéig jellemezte Toronyaiék játékát.

„Látszólag nagyon simán nyertünk, de mindent meg is tettünk ennek érdekében” – mondta a vrck.hu-nak Dudás edző. „Az egész csapatot dicséret illeti, senki nem ismert elveszett labdát. Olyan mentalitással kezdtek a srácok, melyet egy bronzmeccsen elvár az ember, és ez a találkozó végéig ki is tartott. Jól védekeztünk, agresszívan támadtunk, de mindennek az alapja a kiváló nyitások voltak.”

FÉRFI RÖPLABDA NB I, RÁJÁTSZÁS, BRONZCSATA, 4. MÉRKŐZÉS
Dág – Vegyész 0-3 (-15, -21, -11)
Jók: az egész csapat

Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc állása: 2-2. Folytatás szombaton, Kazincbarcikán.