Előnyből várja a Vegyész a negyeddöntő visszavágóját – előzetes

Szerdán 18 órakor a Dági KSE vendégeként lép pályára a Vegyész RC Kazincbarcika a Magyar Kupa negyeddöntőjének visszavágóján. Az első mérkőzésen a borsodiak nyertek 3-2-re.

FÉRFI RÖPLABDA MAGYAR KUPA, NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
DÁGI KSE – VEGYÉSZ RC KAZINCBARCIKA
2015.12.15, 18:00, Dág. Jv.: Bátkai-Katona, dr. Árpás.
Összesített állás: 2-3.

A legutóbbi három meccséből kettőt is a Dág ellen játszott a Vegyész, de jó előjel, hogy egyet sem veszített el. Idén már negyedjére csapnak össze a csapatok, Toma Sándor együttesének mérlege pedig három győzelem, 9-3-as szettkülönbséggel. A kupában Kazincbarcikán 3-2-re nyert együttesünk, így két pontja van, míg a Komárom-Esztergom megyeieknek egy.

Ha a visszavágón a VRCK nyer, biztos továbbjutó. Amennyiben 3-2-re kikap, aranyszettet játszanak egymással a csapatok, 3-1-es és 3-0-s dági siker esetén pedig kiesik. Ezt Szabó Dávidék mindenképpen szeretnék elkerülni, hiszen hosszú évek óta nem jutott a legjobb négy közé a Magyar Kupában a Kazincbarcika. A továbbjutás kicsikarása végett szurkolóink is segíteni fognak a helyszínen, hiszen egy maroknyi társaság elkíséri Toma Sándor legényeit a Dunántúlra.

PILLANATNYI FORMA

A Vegyész a legutóbbi öt meccsét egyaránt megnyerte, múlt hét csütörtökön – egy nappal a Dág elleni kupameccs után – 3-0-ra nyert a Szolnoki Főiskola-RKSI otthonában. A Dág a kazincbarcikai pofonok után magabiztosan fektette két vállra a sereghajtó Debreceni EAC gárdáját. Jó formában játszik a Vegyész részéről az átló Szabó Dávid, a center Banai Máté és Árva Milánban is jobban bízik a feladó, Toronyai Miklós. Utóbbi cseréje, Lehóczky László is kezdi visszanyerni régi formáját, ami bizakodásra ad okot. A csapatban mindenki egészséges, már Csányi Tamás is elkezdte a labdás edzéseket.

A dágiak részéről nincs meglepetés: Jánossy Bálint és Krupánszki Olivér mellett a múlt héten Szauter Pétert is nehezen lehetett megállítani.

HAZAI BÍRÓK?

A kemma.hu a kupatalálkozó első felvonásáról mindössze négy mondatban emlékezett meg, de három alkalommal is említést tett a Vegyész állítólagos “házi játékvezetőiről”, akik rendre rossz döntéseket hoztak a dágiak szemszögéből. A találkozón valóban voltak kétes bírói döntések, olyanok is, melyek után a Kazincbarcika kapott pontot, de Szauter Péter nem véletlenül “sárgult be”. Bízunk abban, hogy a visszavágón a Vegyész tiszta körülmények között fog diadalmaskodni, és a szezonban negyedjére is legyőzi a Dágot.

TM

Mondja el Ön is véleményét az írásról a Facebookon!