Extraliga: az éllovas látogat a Don Boscóba

Vasárnap 17 órától a Vegyész RC Kazincbarcika az éllovas Pénzügyőr SE-t fogadja a férfi röplabda Extraliga alapszakaszának 10. fordulójában. A Don Bosco Sportközpontba a belépés díjtalan, de védettségi igazolványhoz kötött. A hunvolley.tv élőben közvetíti az összecsapást.

Február eleje van, és még csak a 10. forduló következik az Extraligában. Aztán indul a rájátszás március második felében, majd a negyeddöntőt követően három hétre leáll a bajnokság, hogy aztán kétnaponta folytatódjon az elődöntőkkel, helyosztókkal, éremcsatákkal. Nem éppen a legideálisabb, de ez minden csapatot érint, így hát panaszkodni majd a nemrég alapított Férfi Ligán keresztül tudnak a klubok, hogy a jövőben egy észszerűbb versenynaptár születhessen, amit nem módosítgatnak januárban.

A Vegyész azt a Pénzügyőrt fogadja vasárnap, amely 25 megszerzett pontjával magabiztosan vezeti a tabellát (a Fino Kaposvárnak 19, a VRCK-nak 17 pontja van). Eddig egy vereségbe futott bele a címvédő, a Finótól kapott ki öt szettben még októberben. Azóta viszont a hazai porondon nem talált legyőzőre (csak a Challenge Kupában), és fél lábbal már az MVM Magyar Kupa-döntőjében is érezheti magát. Az előző hétvégén törlesztett, 3-1-re verte a Kaposvárt bajnokin.

Ha a PSE és a Vegyész egymás elleni eredményeit nézzük az utóbbi évekből, akkor kiderül, hogy előbbi dominanciája óriási: csak a legutóbbi tíz összecsapásból nyolcat meg tudott nyerni. Az őszi, budapesti bajnokin, a Vegyész Páez Carlos, Lukasz Ciupa és Szabó Dávid nélkül igyekezett helytállni, és bár nem sok kellett a pontszerzéshez, végül 3-1-re nyertek a hazaiak. Az összecsapás esélyese éppen ezért a Pénzügyőr, a Kazincbarcika viszont bízhat a pillanatnyi jó formájában és fanatikus szurkolótáborában.

„Nem volt ideális a felkészülésünk abból a szempontból, hogy egyetemi tanulmányaim miatt több, kisebb megfázás miatt pedig egy edzést is ki kellett hagynom” – mondta Toronyai Miklós vezetőedző a vrck.hu-nak. „A sikerhez harcosságra és alázatra lesz szükség, és persze arra, hogy a taktikát kövessük. Tudjuk, mi az ellenfél erősségei és gyengéi, tudjuk, mire kell odafigyelni. Mindezek megvoltak az utóbbi mérkőzéseken, éppen ezért bizakodom, hiszen pontot, pontokat szeretnénk szerezni. Persze könnyű dolgunk nem lesz, a legkiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtó csapat lesz az ellenfelünk, mi pedig talán most megyünk felfelé, de remélem, ez a lendületünk meg is marad.”

A mérkőzés első számú játékvezetője Ujházi Mónika lesz, aki idén még csak egyszer bíráskodott Vegyész-meccsen, akkor a mieink legyőzték a Don Boscóban a Kecskemétet (3-2). Segítője, Tillmann Gyula, több VRCK-mérkőzést is vezetett, másodbíró viszont csak egy ízben volt a futó szezonban, amikor csapatunk kiharcolta az MVM Magyar Kupa döntőjébe jutást.