Megújul a magyar élvonalbeli férfi röplabdabajnokság, amelynek a VRC Kazincbarcika címvédőként vág neki.
Október első hétvégéjén indul a bajnokság, amely három részből fog állni: az alapszakasz I-ből, az alapszakasz II-ből és a rájátszásból. Az alapszakasz I-et két csoportra osztották a csapatok előző szezonban elfoglalt helyezéseik alapján. A VRCK az A-csoportba került a Pénzügyőrrel, a MAFC-cal, a MÁV Előre SC Székesfehérvárral, a PTE-PEAC Péccsel és az újonc SZESE Győrrel. A B-csoportot így a Fino Kaposvár, a Kecskeméti RC, a Dunaferr, a Szolnok, a Sümeg és a Debrecen alkotja.
A csapatok oda-visszavágót játszanak egymással, és az elért eredmények alapján vagy az Extra Ligában, vagy az NB I Ligában folytatják szereplésüket: előbbibe a csoportok első három helyezettjei, utóbbiba a többiek csatlakoznak. Az alapszakasz II-ben ismét oda-visszavágós rendszerben találkoznak a felek, ezt követően indul csak a rájátszás.
Az Extra Liga első két helyezettje automatikusan bejut a bajnokság elődöntőjébe, míg a 3. a 6., a 4. az 5. helyezettel játszik a négy közé kerülésért (két nyert meccs). Az NB I Liga első két helyezettje az Extra Liga utolsó két helyezettjével játszik, míg az NB I Liga utolsó pozíciójában végzett kiesik az élvonalból, míg a 11. helyezett osztályozót játszik. A bajnokság legkésőbb május elején véget ér.
A pontozási rendszer (3 pont a 3-0-s és 3-1-es győzelemért, 2 pont a 3-2-es győzelemért, 1 pont a 3-2-es vereségért) nem változott, és az eredmények eldöntésénél továbbra is a megszerzett pontok száma fog rangsorolni. Pontazonosságnál elsőként a nyert mérkőzések száma dönt.
A Magyar Röplabda Szövetség 2019-től 10 vagy 12 csapatos – függően attól, lesznek-e magyar csapatok a Közép-európai Kupában -, bajnokságot tervez alapszakasszal, középszakasszal és rájátszással, míg a 2020/21-es szezontól 14 tagúra növelné a bajnokság létszámát (beleértve a Közép-európai Kupában induló két csapatot is).
Warning: A non-numeric value encountered in /home/vrckhu/domains/vrck.hu/public_html/wp-content/plugins/sportspress-pro/includes/sportspress/includes/class-sp-league-table.php on line 396
Warning: A non-numeric value encountered in /home/vrckhu/domains/vrck.hu/public_html/wp-content/plugins/sportspress-pro/includes/sportspress/includes/class-sp-league-table.php on line 402
Warning: A non-numeric value encountered in /home/vrckhu/domains/vrck.hu/public_html/wp-content/plugins/sportspress-pro/includes/sportspress/includes/class-sp-league-table.php on line 413

Warning: A non-numeric value encountered in /home/vrckhu/domains/vrck.hu/public_html/wp-content/plugins/sportspress-pro/includes/sportspress/includes/class-sp-league-table.php on line 406

Alapszakasz A-csoport 2018/19
Poz | Csapat | GY | M |
---|---|---|---|
1 | GreenPlan-VRCK | 3 | 4 |
2 | Győr | 0 | 0 |
2 | MAFC | 0 | 0 |
2 | Máv Előre-SC | 0 | 0 |
2 | Pécsi TE-PEAC | 0 | 1 |
2 | Pénzügyőr SE | 0 | 1 |
Alapszakasz B-csoport 2018/19
Poz | Csapat | GY | M |
---|---|---|---|
0 | DKSE | 0 | 0 |
0 | Debrecen | 0 | 0 |
0 | Fino Kaposvár | 0 | 0 |
0 | Kecskemét | 0 | 0 |
0 | Szolnoki RA | 0 | 0 |
Fotó: vrck.hu archív